BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A vállalatokon csattan az ostor

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az idei egyensúlyjavulásból az állam helyett is a magánszektor vette ki a részét. Ez azonban csak azt jelzi, hogy az első fél évben lényegesen rosszabbak voltak a gazdasági feltételek, mint amivel a kormány kalkulált, de az évközi intézkedések még a helyére billenthetik a mérleget.

A Magyar Nemzeti Bank pénzügyi számlái alapján a második negyedévre a hazai vállalatok nettó finanszírozói lettek a gazdaságnak, mégpedig nem is kis mértékben.

A GDP 4,9 százalékát tette ki a szektor finanszírozási képessége a szezonálisan kiigazított adatok szerint.

A mutató eddig még sosem ért el ilyen magas szintet az MNB adatai szerint, és nem is tekinthető normális gazdasági folyamatnak, hogy finanszírozási többlet keletkezzen a nem pénzügyi vállalkozásoknál.

Itt azonban elsősorban az alkalmazkodási kényszer mutatkozik meg: a külső források elapadtak, a kockázatosnak ítélt gazdaságok a korábbiaknál sokkal kevesebb finanszírozáshoz jutnak.



A korábbi évek során csökkenő trendet mutató lakossági finanszírozási többletben bekövetkezett fordulat némileg enyhíti a helyzetet.

További részletek a holnapi Világgazdaságban

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.