Világgazdaság

Abszolút csúcs: 49 millió amerikai az éhezés szélén

Abszolút csúcsra emelkedett azoknak az amerikaiaknak a száma, akik rendszeresen nem jutnak hozzá elegendő élelmiszerhez – jelentette be a washingtoni mezőgazdasági minisztérium.

A szaktárca szerint az Egyesült Államok 49 millió polgára él olyan háztartásban, ahol rendszeresen előfordul, hogy nincs elég pénz még az alapvető élelmiszerek megvásárlására sem.

A minisztérium 14 éve kezdte el mérni az úgynevezett „élelmiszer-bizonytalanság” elterjedtségének mértékét, s azóta ez a legmagasabb szám – tudósít a New York Times. A 49 millió fő az amerikai népesség 15 százalékának felel meg.

Az adat 13 millió fős emelkedést jelent az egy évvel korábbi szinthez képest. A friss szám még a szakértőket is meglepte, akik számítottak ugyan növekedésre, de nem ekkorára.

A szaktárca felmérése szerint a 49 milliós csoporton belül egyharmadra tehető azok aránya, akik „nagyon alacsony élelmiszer-biztonságot” mondhatnak magukénak – ez azt jelenti, hogy a pénzhiány ténylegesen egyes étkezések kihagyására vagy az adagok csökkentésére kényszeríti őket.

A másik kétharmadnak általában van elég ennivalója, de csak akkor, ha olcsó vagy kevésbé változatos koszton él, időnként ingyenkonyhákat látogat vagy igénybe veszi a kormányzat élelmiszer-segélyprogramját. Ezeknek a számoknak végre fel kéne ébreszteniük a társadalmat – közölte Tom Vilsack mezőgazdasági miniszter.

éhezés amerikában amerikai szegénység