Világgazdaság

Munkanélküli-biztosítások: még elérhetők!

Az elbocsátástól, illetve a munkaképtelenné válástól tartó munkavállalók számára továbbra is elérhető a hazai piacon megfelelő biztosítási védelem.

A CLB Független Biztosítási Alkusz immár negyedik hónapja kínálja a továbbra is a piacon maradó biztosító termékeit, amelyet az eddigi kötések adatainak tanúsága szerint jellemzően a maximális kilenc hónapra kötnek havi százezer forint térítésére.


 
„A várakozásokkal ellentétben elsősorban nem a előtt álló, nagyobb elbocsátási kockázattal szembesülő 50 feletti korosztály érdeklődik leginkább a konstrukció iránt, hanem a 10-15 éves munkaviszonnyal rendelkező munkavállalók – tájékoztat Bravik Attila, a CLB helyettes ügyvezetője.

– Ebben feltehetően nagy szerepe van annak is, hogy ezeknek az ügyfeleknek nagyrészt kisgyermekek eltartásáról is gondoskodniuk kell, jelentősebb hitelállománnyal rendelkeznek, miközben hosszú hónapokra elegendő, felélhető tartalékot még nem halmoztak fel.” 

A CLB által működtetett biztositastipp.hu adatai szerint – bár féléves térítési időszak is választható, a nagyobb biztonságot jelentő 9 hónapos módozat az egyértelmű sláger. 50 ezertől 250 ezer forintig választható a havi jövedelemtérítés összege, ám a többség úgy gondolja, hogy havi 100 ezer forint az az összeg, amelyet munkajövedelem híján mindenképpen meg szeretne kapni.
 
Noha a munkaerő-piaci helyzet romlásával párhuzamosan a munkanélküliségi biztosítás iránti kérelmek elbírálása is szigorodott valamelyest, a CLB tapasztalatai szerint 10 alkalmazottból átlagosan hét továbbra is megfelel a munkanélküliségi biztosítás feltételeinek.

biztosítások CLB munkanélküli-biztosítás