Világgazdaság

Fatüzelés vagy földgáz? - Érvek és ellenérvek

Mindenki a saját szempontjai szerint mérlegelje a költségeket, a kényelmet és a környezet megóvását

Az ország 3,3 millió háztartásában földgázt használnak, 660 ezerben fával tüzelnek. A gázzal ellátott lakások száma évi 20-30 ezerrel nő, de még gyorsabban szaporodik a fatüzelésre legalább részben átálló háztartásoké.
A két tüzelési forma elleni és melletti érvekről a Magyar Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület tagját, a gázfelhasználás elkötelezett szakértőjét kérdeztük. Szilágyi Zsombor egyetért azzal, hogy a fatüzelés bevonásával gázköltséget lehet megtakarítani, sőt, az egész lakást is be lehet fűteni egy-két kályhával, kora ősszel és késő tavasszal.

Ám arra is rámutat, hogy a mintegy 660 ezer fafűtéses háztartásból legalább 200 ezerben ki van építve a földgázfűtés lehetősége is. Azt mondja, nincs általánosan igaz válasz arra nézve, hogy egészében véve melyik fűtési mód a kedvezőbb, hiszen még a kandallós, cserépkályhás fűtésnél is vannak járulékos mérlegelni való kérdések. A kétféle tüzelési mód előnyeit és hátrányait azonban összefoglalta lapunknak egy táblázatban, és ajánlást is adott az új családi házat építőknek, illetve azoknak, akik a gázról fatüzelésre való átálláson gondolkoznak.

Eszerint új építésű háznál a fatüzelést érdemes választani, ha a tulajdonos fontos szempontnak tekinti a fűtésiköltség-különbséget, s ha a táblázatban jelzett árnál olcsóbban jut tűzifához. Előny, ha jó száraz fát tud vásárolni, vagy térfogatra tudja azt beszerezni. A fafűtés azoknak is előnyös, akiknek nem gond előre kifizetni a következő fűtési szezon tüzelőjének az árát, s ha sportnak tekintik a farakodást, az aprítást és a hamuzást, s helye is van a tűzifának és a kazánnak. A fatüzelést továbbá annak érdemes választania, aki elfogadja, hogy a meleg vizet palackos gázzal vagy villannyal állítja elő, s aki szem előtt tartja, hogy ne bocsásson szén-dioxidot a levegőbe. Viszont válasszák a földgázt, ha számukra előbbre való a kényelem, ha el akarják kerülni a fatüzeléssel járó port a házban, ha tartanak a faárak emelkedésétől, a fatüzelés füstjét pedig károsabbnak ítélik, mint a földgáz égéstermékét.
Más, ha már megvan a gázfűtés. Ekkor – a fűtési rendszer átalakítási költségei miatt – csak akkor célszerű elindítani a fatüzelésre való átállást, ha a fát be tudják szerezni a táblázatban jelölt ár legfeljebb 75 százalékán.

Károkozás-mérlegelés

A fatüzeléssel nem kerül szén-dioxid a környezetbe, mert a fa élete során éppen annyi szén-dioxidot köt meg, mint amennyi elégetésekor keletkezik.

Ám egy mázsa fa eltüzelésekor körülbelül egy kilogramm por is a környezetbe jut, és a fahamu is szennyező.

A gáz elégetésekor keletkező szén-dioxid egyértelműen károsítja a környezetet, és részben felelős a klíma felmelegedéséért.

Ám egy mázsa fa eltüzelésekor körülbelül egy kilogramm por is a környezetbe jut, és a fahamu is szennyező.

A gáz elégetésekor keletkező szén-dioxid egyértelműen károsítja a környezetet, és részben felelős a klíma felmelegedéséért. -->

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek