MSZP-ügyek

Brexit: végre mondtak egy időpontot a britek, mikor lépnének ki

Sokáig lebegtették a britek, hogy mikor indítanák meg a kilépés folyamatát, de most elhangzott az első konkrétabb időpont is.
2016.10.02. 12:38 Olvasási idő: 0 perc

Európa beindítaná a válópert

Hosszú válási folyamat kezdődhet a kilépni akarók győzelmét hozó brit népszavazás után, egyelőre azt sem tudni, mit akarnak elérni a felek.
2016.06.27. 08:38 Olvasási idő: 0 perc

Offshore-botrány: a spanyol ipari miniszter is érintett

A spanyol ipari, energiaügyi és turizmusért felelős miniszter lemondását követeli több ellenzéki párt is, miután az El Confidencial című internetes lap és a La Sexta televíziós csatorna nyilvánosságra hozta, hogy José Manuel Soria két hónapig igazgatója volt a Bahamákon bejegyzett egyik offshore cégnek a 90-es évek elején - számolt be az ügyről a spanyol sajtó kedden.
2016.04.12. 11:18 Olvasási idő: 0 perc

Még több Spar nyílik az OMV-kutakon

2016.03.31. 13:22 Olvasási idő: 0 perc

Újabb öngyilkos merénylő robbantott - ezúttal Pakisztánban

Öngyilkos merénylő robbantott vasárnap a kelet-pakisztáni Lahor város egyik nyilvános parkja előtt, legalább 38-an életüket vesztették, és több mint 100-an megsebesültek.
2016.03.27. 18:15 Olvasási idő: 0 perc

Egyszer fent, egyszer lent

2016.03.18. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Új korszak kezdődik szerdán Romániában

Szerdán lép hatályba Romániában a dohányzást korlátozó törvény, de még most sem lehet biztosan tudni, hogy miként fogják alkalmazni.
2016.03.14. 11:09 Olvasási idő: 0 perc

Már nem rajonganak a személyi számítógépekért Kelet-Közép-Európában

A személyi számítógépek értékesítésében a tavalyi egyike volt a legrosszabb éveknek Kelet- és Közép-Európában - írja az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató intézet tanulmánya.
2016.03.14. 10:23 Olvasási idő: 0 perc

Ismét rekordot hozott a Fundamenta

A Fundamenta-Lakáskassza tavaly 538 milliárd forint értékben értékesített lakásszámlát, miközben 158 ezer szerződést kötött.
2016.03.09. 12:18 Olvasási idő: 0 perc

Menekültvárost építene fel a török államfő Szíriában

Erdogan a határ szíriai oldalán építene fel egy komplett menekültvárost. Ehhez a nemzetközi közösség segítségét kérte. Barack Obama nem értékelte a török államfő ötletét, de Berlin sem volt elragadtatva a javaslattól.
2016.03.05. 16:13 Olvasási idő: 0 perc