Világgazdaság

Összehangolják az apparátust

Az elmúlt húsz év leggyorsabb kormányalakításában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) mint a kormányzati koordináció központja a katalizátor szerepét töltötte be, tehát valamennyi tárca közül a leggyorsabban kellett felállnia.

Ez persze nem volt egyszerű, hiszen menet közben kellett kereket cserélni, „levezényelni” a kormányalakítást és felépíteni a saját szervezetet. Jelenleg a teljes apparátus működésének összehangolása, a felső vezetői szintek, a főosztályok és az alsóbb szervezeti egységek betagolása folyik a három alapterületet összefogó tárcánál – mondta Lánczi Tamás miniszteri kabinetfőnök.

A közigazgatási minisztérium fő jogelődje az egykori Miniszterelnöki Hivatal (MeH), voltaképpen annak bázisán jött létre. A klasszikus igazságügyi és területi-államigazgatási teendők mellett felöleli a nemzetpolitikával kapcsolatos feladatokat, melyek a kormányváltás előtt a MeH-hez tartoztak. A KIM így végre ellátja a közigazgatási koordinációt, melyet jogelődje nem vagy nem hatékonyan végzett el. A minisztériumi struktúra a brit mintát követi, melyben a közigazgatási miniszter feladata a kormányzati koordináció, a kormányzati munka egységesítése és az akaratformálás összehangolása. A KIM a szociális és családügyi tárcától örökölte a társadalmi felzárkóztatás területét.

A Navracsics Tibor vezette hét államtitkárságra épülő minisztérium legnagyobb egysége, a kormányzati egyeztetés szíve-lelke, a közigazgatási államtitkárság. Gál András Levente államtitkárt hat helyettes államtitkár segíti a minisztériumon belüli és a tárcák közötti koordinációs feladatok végrehajtásában a kormányirodán, a közigazgatási stratégia, a központosított személyügyek, a gazdasági ügyek, a nemzetpolitika, valamint az elektronikus közigazgatás területén.
Az új struktúrából fakad, hogy valamennyi miniszter mellett működik egy a parlamenti kapcsolatokért felelős államtitkár, aki helyettesíti a minisztert a parlamenti patkóban, illetve ellátja a tárcavezető és a társadalmi szervek közötti egyeztetésből adódó tevékenységet. A KIM-ben ennek Rétvári Bence (KDNP) a felelős gazdája. Kovács Zoltán a kommunikációs államtitkárság élén nemcsak a minisztérium, hanem a kormányzati kommunikáció teendőit is irányítja, ő felel a napi nyilatkozatokért és a stratégiai ügyek kommunikálásáért is. Kivétel a miniszterelnök személyes kommunikációja, amely – mint ismeretes – Szijjártó Péter feladata. Nagy Anna kormányszóvivő ugyanakkor a KIM kommunikációs stábjának tagja.

A Balog Zoltán irányítása alatt működő társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság elsősorban a cigányság ügyét karolja fel. Nem kizárólagosan, hiszen a romaproblémát nem etnikai, hanem alapvetően szociális kérdésnek tekinti a kormányzat – mondta a kabinetfőnök. Az igazságügy klasszikus tennivalóit, a Belügyminisztériumhoz átkerült büntetés-végrehajtás kivételével, Répássy Róbert vezeti. Három helyettes államtitkár felel az igazságügyi és magánjogi, a közjogi jogalkotásért, továbbá a jogharmonizációért. Fontos terület a Szabó Erika irányította területi közigazgatásért és a választásokért felelős államtitkárság két helyettes államtitkárral. A kormányzat egyik jelentős feladata lesz a területi államigazgatás újjászervezése, amelynek első lépéseként januártól működésbe lépnek a megyei közigazgatási hivatalok. Az őszi önkormányzati választás előkészítése és zökkenőmentes lebonyolítása is ehhez az államtitkársághoz tartozik. Az egyházügyekért és a civil kapcsolattartásért Szászfalvi László államtitkársága felel.

A MeH az utóbbi években – háttérintézményei nélkül – mintegy 700 fővel működött. Az egy államtitkárság szintjéről induló szervezet az elmúlt húsz év alatt gigatárcává nőtte ki magát. A politikai érdekeknek megfelelően folyamatosan bővült bizonyos kevésbé lényeges „maradék”, valamint a minisztériumokból kiemelt, politikailag fontosnak tartott érzékenyebb területekkel. A KIM elengedhetetlennek tartja a profiltisztítást, hogy a tárca betölthesse azon funkcióját, amire eredetileg kitalálták, nevezetesen: valódi kormányzati egyeztető fórum legyen, kiegészítve az igazságügyi minisztériummal, amely leginkább a kodifikációs munkát, a kormányzati jogalkotást segítheti. A közigazgatás és az igazságügy területei összetartoznak, és remények szerint együtt teremtik meg a minőségi jogalkotást, amely egyben alapja lesz a jó minőségű közigazgatásnak is – mondta Lánczi Tamás. KK

Az igazságüggyel összekapcsolt jelenlegi „MeH” 1000 fős létszámmal dolgozik, de feleannyi tárca van, mint az előző kormány alatt. A KIM pedig különösen nagynak számít. Létszámbővítésre kormányzati szinten nem került sor, tehát a korábbi, mintegy 5700 fős összminisztériumi létszám nem változik. Megfontolásra vár azonban háttérintézmények, illetve munkatársaik sorsa.

A KIM „háttere”:

Közhatalmi költségvetési szervek

KSH (felügyeleti jogot gyakorol a KIM)

Közigazgatási és Elektronikus Szolgáltatások Központi Hivatala

Regionális Államigazgatási Hivatalok

Magyar Szabadalmi Hivatal (felügyeleti jogot gyakorol a KIM)

Igazságügyi Hivatal

Egyenlő Bánásmód Hatóság (felügyeleti jogot gyakorol a KIM)

Közszolgáltató költségvetési szervek

Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Képzési Központ

Ecostat Gazdaság- és Társadalomkutató Intézet

Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek

Regionális Képző Központok

Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága

Balassi Intézet (BI)

Szülőföld Alap Iroda

Gazdasági társaságok

Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.

Human-Jövő 2000 Nonprofit Kft.

Millenáris (a BI szakmai felügyeletet gyakorol)

Design Terminál (a BI szakmai felügyeletet gyakorol)

Hungarofest (a BI szakmai felügyeletet gyakorol)

KSH (felügyeleti jogot gyakorol a KIM)

Közigazgatási és Elektronikus Szolgáltatások Központi Hivatala

Regionális Államigazgatási Hivatalok

Magyar Szabadalmi Hivatal (felügyeleti jogot gyakorol a KIM)

Igazságügyi Hivatal

Egyenlő Bánásmód Hatóság (felügyeleti jogot gyakorol a KIM)

Közszolgáltató költségvetési szervek

Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Képzési Központ

Ecostat Gazdaság- és Társadalomkutató Intézet

Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek

Regionális Képző Központok

Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága

Balassi Intézet (BI)

Szülőföld Alap Iroda

Gazdasági társaságok

Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.

Human-Jövő 2000 Nonprofit Kft.

Millenáris (a BI szakmai felügyeletet gyakorol)

Design Terminál (a BI szakmai felügyeletet gyakorol)

Hungarofest (a BI szakmai felügyeletet gyakorol)

-->

minisztériumok