BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megkergültek a devizák - csúcson az arany

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az arany egyre drágább, az alpesi deviza paritásra ütötte a dollárt, az SNB akár kamatot is emelhet.

A devizák megkergültek – írja a Concorde devizapiaci elemzésében. Két okot lát az elemzőcég az árfolyammozgásokra.
A kézzelfoghatóbb ok, hogy a japánok hat év után ismét megjelentek a jen piacán, hogy gyengítsék azt. Vélhetően nem az ő eladásaik, hanem a tőlük megjelenő jen longosok azok, akik ezt a ma reggel látható hatalmas jengyengülést produkálták.

Érdekes kérdés, hogy mindez elég lesz-e a három éve tartó (vagy éppen 1975 óta, mely nézőpont kérdése) trend megtöréséhez, vagy néhány napi riadalom után a piac nekik is megmutatja, hogy nem jó az egész világgal szembemenni. A svájci jegybank ezt már megmutatta, de hat éve a japánok is látták, hogy az intervenció mit sem ér – írja a Concorde.

Szerda reggel japán kormányzati körökben is megerősítették, hogy jelentős jen eladást hajtott végre a Bank of Japan (Japán Nemzeti Bank), amelynek hatására 15 éves csúcsról, 82.88-as dollár-jen árfolyamszintről gyengült vissza a japán fizetőeszköz a 85.04-es értékig – olvasható az Equilor elemzésében.

A Svájci Nemzeti Bank (SNB) felhagyott a frank gyengítésével, az intervenció miatt hatalmas veszteséget könyvelhetett el. Vezető svájci kereskedelmi bank, az UBS kamatemelést tart valószínűnek a tanács csütörtöki ülésén. Az inflációs aggodalmak és egy esetleges ingatlanpiaci buborék megfékezésére 25 bázispontos emelést tartanának indokoltnak, az erős svájci frank ellenére.

A másik esemény a dollár gyengülése az euróval szemben, (vagy éppen a svájci frankkal szemben, amely benézett a paritás alá is) szemben. Itt az a „pletyka” hatott, amely szerint az újabb stimulus már a nyomdákban – derül ki a Concorde Facebookon megjelenő elemzéséből.

Láthattuk, az alpesi deviza különösen „érzékeny” negatív piaci hírekre, vagyis a legkisebb aggodalmak felmerülése esetén is erősödik, és már nem csak az euróval szemben; a szintén menekülődevizának tartott dollárral szemben is.

A frank 216,87 forint a bankközi devizapiacon, tegnap délelőtt 220 egységnél is többet kellett adni a forintból az alpesi devizáért.

A friss devizapiaci adatokat itt megtekintheti!

A befektetők félelmét az arany árváltozása is tükrözi, a frank mellett a nemesfém lett a másik menekülősáv.

Az Equilor azt írja, hogy újabb historikus értéket állított be az arany árfolyama tegnap, egy uncia nemesfém 1,274.95 dollárig drágult. Az arany árfolyama már a 10. évet zárhatja az idén drágulással. A befektetők azért kezdtek felvásárlásba, mert továbbra sem látják a világgazdaság helyzetét stabilnak, ezért keresik az értékőrző menedék eszközöket, amik közül a nemesfémek számítanak hagyományosan a legbiztonságosabbnak.

Kapcsolódó anyagok:

Aki aranyba fektette a pénzét, most nagyon jól járt

Szédületes frankerősödés: az alpesi deviza megütötte a dollárt is

A frankhiteleseknek ez lehet az utolsó csepp a pohárban

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.