Világgazdaság

Cséfalvay: Fontos a fogyasztóvédelem, de felezzük a pénzeket

Az eredményes fogyasztóvédelemnek a versenyen, valamint az együttműködésen, partnerségen kell alapulnia - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerdán az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottsága nyílt napján.

A bizottság "Fogyasztóvédelmi politika Európában és Magyarországon - társadalmi szervezetek a fogyasztóvédelemben" címmel szervezett nyílt napot. Az államtitkár szerint minél erősebb a verseny, annál védettebb a fogyasztó, és az eredményes fogyasztóvédelem megvalósításához szükséges az állam, a civil szféra és a vállalkozások partnerségére.

A társadalmi fogyasztóvédelmi szervezetek részvételével megtartott nyílt napon Cséfalvay Zoltán szólt arról, hogy a KSH adatai szerint az elmúlt négy évben a civil fogyasztóvédelmi szervezetek 1 milliárd 129 millió forint támogatásban részesültek. Ennek 84 százaléka 4 szervezethez jutott a meglévő 48 társadalmi fogyasztóvédelmi szervezetből. Ez erős koncentráció, magasabb a non-profit szervezetekénél mértnél.

Cséfalvay Zoltán szerint a fogyasztóvédelmi civil szervezetek kevésbé érik el az embereket. Statisztikai adatok azt mutatják, hogy a 48 civil fogyasztóvédelemi szervezetnek 5 253 tagja van, 396 önkéntessel számolnak. Az államtitkár elmondta: célszerű átgondolni a fogyasztóvédelmi szervezetek jövőjét, az állam szerepét, és változtatni kell a hatékonyabb, eredményesebb, takarékosabb működés érdekében.

Cséfalvay Zoltán a civil fogyasztóvédelem finanszírozásával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy felezni kellene a támogatási forrásokat. Nemcsak állami pénzből kellene előteremteni a támogatást, hanem ezeknek a szervezeteknek képesnek kell lenniük a felét más forrásból előteremteni.

támogatásMagyar Telekom Nyrt. BÉT - Napi események Cséfalvay 2010 OTP A második Orbán-kormány Kopits György KPMG GfK fogyasztóvédelem adó Magyar Telekom Nyrt. Amerikai piac - napi elemzés fogyasztóvédelmi finanszírozás statisztikai tömegközlekedés