Világgazdaság

Rosszul döntött a jegybank Bánfi Tamás szerint

A Monetáris Tanács tagjai mechanikusan az inflációs célkövetés rendszere alapján döntöttek, de ennél fontosabb makrogazdasági célok is vannak érvelt Bánfi Tamás, az MT tagja. Egyedüliként nem szavazta meg a kamatemelést.

A Magyar Nemzet azért kérdezte Bánfi Tamástól, a Monetáris Tanács tagjától, hogy ő egyedül miért nem szavazta meg a kamatemelést: „a reálgazdaság érdeke az, hogy ameddig a külső környezet megengedi, a lehető legalacsonyabb szinten tartsuk az alapkamatot” – mondta a közgazdász a Magyar Nemzetnek.

Akik kamatot emeltek, mechanikusan az inflációs célkövetés rendszerét követték, pedig annál fontosabb makrogazdasági célok is vannak.

„Ráadásul sohasem sikerült még elérni Magyarországon az inflációs célt, nem is határozható meg egyértelműen az árstabilitás fogalma” – érvelt Bánfi. Véleménye szerint a mechanikus célkövetés rendszere elhibázott.

Senki nem számított kamatemelésre, de az MNB lépett - Miért?

Kiemelte: A kormány és Simor András MNB elnök közötti ellentét tartósan nem maradhat fent. „Csak nagyon kritikus esetben tartom elfogadhatónak, hogy a monetáris politika szembemenjen a kormány gazdaságpolitikájával” – szögezte le.

BÉT - Napi események MT bánfi tamás kamatemelés Monetáris Tanács monetáris politika MNB