Magyarország a piac szerint már bóvli?
A fejlett részvénypiacok középtávú emelkedő trendben vannak 2009 márciusa óta – írja Faragó Ferenc a Concorde VM alapjának tanácsadója a Concorde Facebook oldalán. Ezen belül a mostani emelkedő szakasz - amiben vagyunk -, 2010 szeptember elején indult, a nagy 2010 május-augusztus közötti korrekció után (Standard & Poor’s 17 százalékot esett).
Mivel ez az emelkedő szakasz már nem friss, van optimizmus és elég sokat mentek benne a vezetők és az indexek, egyre növekvő az esélye, hogy majd valamikor újabb korrekciós fázis jön, de mivel az elindulásának - talán a DAX "behalt felfelé kitörést" kivéve - nincsen világos jele, és mintha túl sokan várnák, azt sem lehet kizárni, hogy előtte még begyorsul a mozgás felfelé – írja Faragó Ferenc. Hihetetlenül leült decemberre a volatilitás, ennek növekedésére lehet számítani januárban – fejezi be nemzetközi kitekintését az elemző.
EU perifériás részvénypiacokon drasztikus alulteljesítést látni, jó ha a sávban maradnak az indexe. Ha a környezet elromlik nagyon sérülékenyek lehetnek – figyelmeztet a Concorde VM alapjának tanácsadója.
Fejlődő részvénypiacokon 2010 novembere óta alulteljesítést látni. „Nagy dráma azért nincs, könnyen felállhatnak” – vélekedett Faragó. Kína totális kakukktojás – folytatja -, optimizmus ellenére növekvő relatív gyengeség látható.
Főbb nyersanyagok piacán egyelőre „erő van”, a réz abszolút rekordon áll, arany is majdnem rekordon, az olaj pedig kétéves csúcson tartózkodik.
EU-perifériás kötvényeket „bóvli-világ”-nak nevezi Faragó Ferenc, eső trend (hozamban emelkedő) látható. A helyzetet egyszóval „ramaty”-nak értékeli a tanácsadó.
Magyarországot ugarnak nevezi Faragó, ahol a kötvénypiacon eső trend látható, a hozamok éves csúcson vannak, illetve annak közelében. Kiemelte: a devizás kötvények alapján Magyarország már bóvli kategóriában van. A forint teljesítményét semlegesnek értékeli Faragó, aki szerint a hazai deviza a „rossz híreket jól bírja”.


