Világgazdaság

Orbán Viktor "harcra kész" - Osztrák és német kommentárok

Az osztrák és német lapok többnyire Orbán Viktor harciasságát emelték ki az Európai Parlamentben történt bemutatkozásakor, amelynek során a magyar EU tanács elnöksége képviseletében a munkaprogramját ismertette az európai törvényhozók előtt.

"Orbán Viktor magyar miniszterelnök harciasnak mutatkozott az országa médiatörvénye körül kibontakozott vitában" - írja a Die Presse című osztrák lap. "Strasbourgban arra szólította fel az Európai Parlament. képviselőit, hogy a belpolitikai állapotok bírálatát ne keverjék össze a hivatalban az EU elnökségével, amelyet Magyarország tölt be ez év első felében".

Az ugyancsak bécsi Der Standard "Orbán figyelmeztet: Készek állok a harcra" - című tudósításának alcímében azt írja, hogy a magyar miniszterelnök a médiatörvényt ért bírálatot "a nép megsértéseként" értékelte.

A Handelsblatt című német lap leszögezte, hogy a magyar elnökség programja csak mérsékelt érdeklődésre tarthatott számot. A legfőbb téma a magyar médiatörvény volt. A Die Welt pedig  arra mutatott rá, hogy normális körülmények között egy kormányfő első látogatása az Európai Parlamentben az EU elnökeként, általában jó hangulatban telik, Orbán esetében viszont nem ez volt a helyzet. A Die Welt is kiemelte, hogy a miniszterelnök kész a harcra az igazáért.

A magyar miniszterelnök strasbourgi beszéde és néhány EP-képviselő izgatottsági rohama után itt az ideje a verbális leszerelésnek és a magyar médiatörvényről zajló vita objektív mederbe való terelésének - állapította meg csütörtöki kommentárjában a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Klaus-Dieter Frankenberger, a konzervatív újság külpolitikai rovatvezetője szerint esztelenség azt állítani, hogy Magyarország a diktatúra felé halad. Ugyanakkor Orbánnak sem kellene a fekete lovag szerepét játszania: a médiatörvény bírálói közül nem mindenki támadja a magyar belpolitikát és a konzervatívok parlamenti többségét.

Úgy tűnik, hogy Orbán Viktor nak nem fekszik a demokratikus diskurzus - vélekedett a liberális Süddeutsche Zeitung kommentátora. Martin Winter szerint aki ilyen agresszíven reagál a bírálatra, és a magyar nép megsértésével vádolja az EP képviselőit csak azért, mert azok elutasítják az ő médiatörvényét, annak nincs érzéke a nyílt vitához.

Der Standard elnök Frankfurter Allgemeine Zeitung Európai Parlament Der Spiegel