Óvatosan optimista kereskedők
Novemberben a kiskereskedelmi üzletek – a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – hasonló mennyiségű terméket értékesítettek, mint egy évvel korábban. A 2007-től megfigyelhető csökkenő tendencia a nyár közepén megtorpant, így összességében az év első tizenegy hónapjában az eladások csupán 2,5 százalékos mérséklődést mutattak – adta hírül a Központi Statisztikai Hivatal.
A tizenegy havi számok annak révén javultak, hogy már a tavalyi harmadik negyedévben nem csupán megtört a visszaesés, hanem egyes termékkörök – élelmiszer, tartós fogyasztási cikk, gépjármű – esetében egyértelmű növekedés kezdődött meg – emelte ki Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. Mint mondta, ez a folyamat október–novemberben is érezhető volt, viszont akkor már a ruházati termékek és az élelmiszerek eladási menynyisége csökkenésnek indult. Az igaz, hogy a reálbérek nőttek az elmúlt évben, de az üzemanyagok és az élelmiszer drágulására fogyasztáscsökkenéssel reagált a lakosság, illetve a ruházaton is spórolni kezdett, olyannyira, hogy a ruházati cikkek forgalma novemberben mind az értéket, mind a mennyiséget tekintve jelentősen elmaradt az egy évvel korábbitól. A tartós fogyasztási cikkek értékesítése azonban júliustól az elmúlt három év legnagyobb növekedését produkálta – hangsúlyozta az OKSZ főtitkára.
Ezt erősíti meg a KSH kimutatása, amely szerint a nem élelmiszer-kiskereskedelem változatlan áras forgalma novemberben 1,2 százalékkal bővült a bázishoz képest, azonban a statisztikai hivatal közleménye hozzáteszi: a növekedés nem vonatkozik a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, a textil-, ruházati és cipőüzletek, valamint a csomagküldő hálózat forgalmára.
Az üzemanyagtöltő állomások pedig 3,5 százalékkal kisebb mennyiséget értékesítettek.
Vámos György szerint a januári eredmények a szokásosnál is gyengébbek lesznek az élelmiszer- és üzemanyagárak magas szintje, a forint árfolyama és a hideg időjárás okozta fűtési költségek miatt. Az idei évre tekintve a szakember ugyanakkor úgy véli, a háztartások fogyasztása növekedni fog, ha annál a 2,5 százaléknál kisebb mértékben is, mint amennyit a kormány az idei költségvetés indoklásában rögzített. Többek között annak alapján vár 2 százalék körüli fogyasztásbővülést a szövetség főtitkára, hogy a februári fizetésekben már jelentkezik az szja-módosítás hatása, a cafeteria adóterhe 25 százalékról 16-ra csökkent, és egységesítették az étkezési utalványokat. Így megszűnt az a melegétel-utalvány, amelyet az élelmiszerboltokban nem lehetett beváltani. Az sem mellékes ugyanakkor, hogy az MNB is a gazdaság 3 százalék körüli bővülésére számít, és ez szintén élénkíti a fogyasztást – hangsúlyozta Vámos György. DK


