Világgazdaság

Az UniCredit tud egyet s mást Matolcsy terveiről

A kormány 3-3,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol, és az UniCredit közgazdásza szerint nem vetette el a frank árfolyamának befagyasztását. A kormány a jelenlegi hozamgörbével számol a kiigazítás tervben.

A magyar kormány már júliusban bejelentheti a fiskális kiigazítási csomag kétharmadát – közölte az UniCredit Bank a Bloomberg hírügynökséggel, miután a közgazdászok értesültek erről egy Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter részvételével tartott tájékoztató során.

Az intézkedések tartalmazzák a munkanélküli ellátás csökkentését, a jóléti kiadások visszavágását, a rokkantnyugdíjasok számának csökkentését és a korai nyugdíjba vonulás visszaszorítását. Az oktatást reformja is a középpontban van, valamint az gyógyszerkasszán is jelentősen spórolna a kormány.

Minden, amit a Matolcsy-csomagról tudni lehet!

Júliusra az intézkedések kétharmadát keresztül kell vinni – mondta Tóth Gyula, az UniCredit bécsi közgazdásza, egy Matolcsyval és Kármán András államtitkárral tartott megbeszélésére hivatkozva.

A költségvetési kiigazítás tervben (Széll Kálmán-terv) 3-3,5 százalék közötti gazdasági növekedéssel számolnak – tette hozzá Tóth. A kamatkiadásokat a jelenlegi hozamgörbe alapján számolja a kormány – emelte ki az elemző.

A kormány célja, hogy a költségvetési hiánya a 1,9 százalékára csökkenjen 2014-re, és változatlanul 2,94 százalékot terveznek erre az évre – mondta a közgazdász.

A kabinet április közepén nyújtja be a konvergencia-programot. A kormány vár az euró-kötvények kibocsátásával addig, amíg az Európai Bizottságtól „pozitív értékelést” nem kap a terv – írja a Bloomberg.

Tóth Gyula a svájci frank árfolyamának lehetséges befagyasztásáról azt mondta, hogy véleménye szerint nem vetette el a kormány a tervet. Közben Matolcsy György március 3-án az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy nincsenek kormányzati tervek a frank befagyasztásáról.

„Az volt a benyomásom, hogy a svájci frank árfolyamának befagyasztását egy lehetséges megoldásnak tekintik” – mondta Tóth Gyula, az UniCredit Bank elemzője.

Frank Matolcsy-csomag kötvény euró költségvetés árfolyam Orbán-csomag