Csaknem kilencvenkilenc évvel azután, hogy 1912. április 10-én a Titanic elindult végzetes útjára az angliai Southamptonból New Yorkba, az európai pénzügyminiszterek a gödöllői kastélyban tartanak ülést 2011. április 8–9-én. 1912 áprilisában sorozatos figyelmeztetések érkeztek jéghegyveszélyről, így Smith kapitány, a Titanic parancsnoka, némileg dél felé módosította az irányt. Bár a veszély ismert volt, egy sötét éjszaka az összeütközés mégis bekövetkezett, amely pár óra alatt a tengerjáró elsülylyedéséhez vezetett. A katasztrófa előtt elsüllyeszthetetlennek tartották a Titanicot.
A pénzügyminiszterek 2011. áprilisi gödöllői találkozóját vélhetően nem követi egy gazdasági értelemben vett elsüllyedés, mint például az euróövezet szétesése. Mindazonáltal számos figyelmeztető jel merült fel, amelyeket komolyan kell venni. Három ilyet sorolok fel.
Egyrészt két hitelminősítő intézet, a Standard and Poor’s és a Fitch szerint az Európai Tanács márciusi ülésén szentesített Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM), amely lényegében a Nemzetközi Valutaalap (IMF) európai megfelelőjének tekinthető, valójában nehezebbé teszi a jelenlegi euróövezeti adósságválság megoldását. Elemzők már régóta jelezték ezt, a két hitelminősítő azonban az újabb leminősítésekkel együtt egyértelműsítette, hogy a probléma súlyos.
Az ESM 2013 nyarától kezdi meg működését. Ettől kezdve, ha egy ország pénzügyi mentőövért folyamodik, akkor korábbi magánhitelezőinek automatikusan veszteségeket kell elkönyvelniük. Más szavakkal, az államcsőd lehetősége jogilag intézményesül. Bár sokan vitatják e kitételt, véleményem szerint ez hasznos kiegészítése az euróövezeti intézményrendszernek.
Azonban az államcsőd 2013 utáni elismerése növeli a jelenbeli csőd esélyét is. Emellett az ESM-mentőövhöz egyhangú döntés kell, de a már most is háborgó német, holland vagy finn közvélemény valószínűleg nem látna örömmel ilyen csomagokat. Az ESM-mentőövvel és a fiskális fenntarthatósággal kapcsolatos bizonytalanságok viszont olyan országokat is súlyos helyzetbe sodorhatnak, amelyek fiskális helyzete egyébként még kezelhető lenne: Portugália és Írország ilyen a megítélésem szerint.
A második intő jel, amelyet a gödöllői megbeszélésen komolyan kell venni, egy kiszivárgott IMF-dokumentumhoz kapcsolódik. A hét elején a Der Spiegel arról adott hírt, hogy a Nemzetközi Valutaalap a görög átütemezését szorgalmazza. A hírt az IMF szóvivője azonnal cáfolta. Nem lehet természetesen tudni, hogy a kulisszák mögött az IMF milyen lehetőségeken gondolkodik, mindazonáltal a kiszivárgott hír jelezheti, Washingtonban lassan fordul a kocka.
Valóban, több érv is szól a görög adósság átütemezése mellett. De vajon az európai politikusok miért tiltakoznak vehemensen ellene? Azon túl, hogy ez jelentős szégyenfoltot hagyna az euróövezeten, gazdasági kockázatokat is rejt. Bizonyosan hosszadalmas jogi vitákhoz vezetne, ami nem segíti a gazdasági növekedést. Átterjedhet más államokra is, és mivel euróövezeti bankok – például a németek és a franciák – számos euróövezeti állampapírt tartanak, egy újabb bankválság is bekövetkezhet, amely az euróövezeti reálgazdaságot is sújthatja. Azonban ha valami fenntarthatatlan (és a görög államadósság ilyen), akkor a kérdés inkább az adósságátütemezés időzítése, valamint, hogy milyen intézkedések születnek a negatív hatások tompítására.
A harmadik figyelmeztető jel az euróövezeti kamatlábak várható növekedése. Az inflációs várakozások emelkedése elkerülhetetlenné teszi az Európai Központi Bank (EKB) számára a kamatemelési ciklus megindítását már a mai ülésén. Bár sokat kritizálják az EKB-t emiatt, én helyeslem a kamatemelést. Az emelés átgyűrűzik majd minden euróövezeti ország állampapírhozamába, beleértve természetesen a súlyos fiskális problémákkal küzdő országokat is. Azonban nem az EKB feladata az államadósság-válság megoldása, és már eddig is sokat tett ennek érdekében, amely feszegeti az EKB felhatalmazásának kereteit. Például közel 80 milliárd euró értékben vásárolt görög, ír és portugál állampapírokat, lényegében végtelen és nagyon olcsó finanszírozással tartja életben a gyötrődő országok bankjait. Az ír bankok 120 milliárd, a görög bankok 100 milliárd eurónyi hitelt kaptak.
A monetáris politikai hitelességet, azaz az alacsony melletti elkötelezettséget azonban nem adhatja fel az EKB. Az EKB maradt szinte utolsó intézmény, amely megőrizte hitelességét az EU-s intézmények közül. Az inflációs hitelesség feladása kirántaná a szőnyeget mind gazdasági, mind politikai értelemben az euró lába alól.
A Titanicéhoz hasonló végzet elkerüléséhez minden figyelmeztető jelet komolyan kellene vennie a holnapi gödöllői találkozó résztvevőinek. A fő következtetés, hogy a jelen problémáira kell koncentrálni a 2013-at követő időszak intézményi rendszere helyett vagy legalábbis mellett. A pénzügyminisztereknek világos különbséget kellene tenni a fenntarthatósági és a likviditási problémával küzdő tagállamok között, és ennek megfelelően kezelni az eseteket. Távolról sem lenne azonban elegendő Görögországot adósságátütemezésre szorítani. Ezt megelőzően az euróövezeti államadósság- és bankválságok rendszerszerű egymásra hatását kellene kezelni, amely megköveteli a bankrendszer alapos kivizsgálását és megerősítését.
Sajnos átfogó döntések nem várhatók Gödöllőn, részben mert a szükséges lépések súlyos összegeket emészthetnek fel, és ezért politikailag népszerűtlenek lehetnek, részben pedig, mert most nincs jéghegy a láthatáron. Ne felejtsük el azonban, hogy 1912 áprilisában Smith kapitány sem észlelt veszélyes jéghegyet, és az elsüllyeszthetetlennek hitt óceánjáró pár óra alatt alámerült.
A szerző a brüsszeli Bruegel intézet és az MTA KTI kutatója, a Corvinus Egyetem docense
