OECD: Túl van Írország a válságon
A Dublinban pénteken bemutatott beszámoló szerint a növekvő versenyképességnek és exportnak köszönhetően a gazdaság az idei év folyamán 1,2 százalékkal bővülhet, holott a szervezet májusi előrejelzésében még stagnálásra számított.
Írországnak tovább kell haladnia a költségvetési konszolidáció útján, melyet az EU és az IMF figyelő szemei által követett stabilizációs programmal már megkezdett, 2015-re pedig el kell érnie a kitűzött, 3 százalék alatti GDP-arányos deficitcélt - figyelmeztetett a tanulmány. Az OECD várakozása szerint az idei hiány akár 10 százalék is lehet, mielőtt csökkenésnek indulna a következő években.
A költségvetési célok eléréséhez a kormányzatnak különös figyelmet kell fordítania az állami szektor hatékonyságára, a jóléti reformokra és az infrastrukturális projektekre. Az OECD ezen felül az adóalap szélesítését javasolta a szigetországnak, valamint az ingatlanadó bevezetését.
A tanulmány egy külön fejezetben foglalkozik a bankszektor egészséges működéséhez szükséges reformok megvalósításával: különös tekintettel a lakossági rossz hitelek eltüntetésére irányuló fejlesztésekkel és a banki kintlevőségekre vonatkozó garanciák szigorításával.


