Világgazdaság

Elemző: Ha Draghi csalódást okoz, 284-ig gyengülhet a forint

A piac egy hete sejti Mario Draghi nyilatkozata alapján, hogy lesznek intézkedések, de nem tudni, hogy mik lesznek ezek, illetve milyen hatással lesznek az árfolyamokra. A Draghi nyilatkozat egy része már beárazódott az EUR/HUF árfolyamába, így csalódást keltő bejelentésre akár gyengülhetünk is – írja elemzésében Karsai Péter, a Commerzbank közgazdásza.

EUR/HUF (279,00 – 282,50): Az EUR/HUF árfolyama nem sokkal 280 felett, míg az USD/HUF kurzusa valamivel 230 alatt kezdi a mai napot. Tegnap este a várakozásoknak megfelelően nem hozott újdonságot a Fed kamatdöntő ülése, az izgalmakat az EKB mai sajtótájékoztatója fogja szolgáltatni. A piac egy hete sejti Mario Draghi nyilatkozata alapján, hogy lesznek intézkedések, de nem tudni, hogy mik lesznek ezek, illetve milyen hatással lesznek az árfolyamokra.

A Draghi nyilatkozat egy része már beárazódott az EUR/HUF árfolyamába, így csalódást keltő bejelentésre akár gyengülhetünk is. Délután háromnegyed kettőkor kiderül, hogy az intézkedések között lesz-e újabb eurózónás kamatcsökkentés, majd ezután fél háromtól a sajtótájékoztatón tudhatjuk meg a tervezett lépések főbb pontjait, részleteit. A program piaci megítélésének függvényében az euró/forint árfolyama meglehetősen széles sávban, 277 – 284 között várható.

EUR/USD (1,2200 – 1,2320): Abban megosztott a piac, hogy már a mai EKB kamatdöntő ülésen vág-e az EKB az irányadó kamatlábán, ugyanakkor a szeptemberi döntés tekintetében már egységesebb a vélekedés a csökkentésről. A legvalószínűbb verzió az lesz, hogy lehetséges intézkedések valamely kombinációját fogják alkalmazni. A választék fontosabb elemei: a kötvényvásárlási program újbóli bevezetése, egy újabb LTRO kötvénycsere lehetősége, a fedezetként elfogadható kötvények feltételeinek könnyítése.

A kérdés leginkább az, hogy de facto kijelentik ezen intézkedések valamelyikét, kombinációját vagy csak belengetik, hogy ezeket fogják meglépni, abban a helyzetben, ha elkerülhetetlenül szükséges. Ez utóbbit csalódásként értékelné valószínűleg a piac, ami komolyabb eurógyengülést, és markáns kockázatkerülést indítana el.

CHF/HUF (232,00 – 235,50): A satuba fogott EUR/CHF árfolyamát az EKB bejelentései természetesen nem fogják érinteni, de a CHF/HUF kurzusa hasonlóan az EUR/HUF árfolyaméhoz tág határok között, 231 – 236 közötti sávban mozoghat.

Praktiker Kft. Autók elemzések - Gazdaság és Pénzügy Frank kutatás EKB turizmus Gyógyítás-finanszírozás deviza Vállalati jelentések Tőzsdei elemzések Oroszország Felmérések autóipar Elemzői vélemények Hitelek: lakás A második Orbán-kormány katasztrófák oktatás energetika autó gyógyszeripar repülés Reklám és Média Adósságválság az EU-ban Részvénypiacok mario draghi fogyasztási cikkek Élelmiszerpiac fogyasztóvédelem Deviza- és árupiac utazás euró Befektetési lehetőségek fornt Fővárosi ügyek Egyesült Államok DraghiDeviza- és árupiac árfolyam infokommunikáció Gázvezetékek Adórendszer Magyarországon