Világgazdaság

Egyre több gyerek születik Magyarországon

Az előzetes adatok szerint 2012 első tizenegy hónapjában 82 834 gyermek született, 2,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 117 516 volt, ami mindössze 48-cal több a 2011. január–novemberi időszakhoz képest. A természetes fogyás 34 682 fő volt, 2179-cel kevesebb az egy évvel korábbinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előzetes adatok szerint 2012 első tizenegy hónapjában több gyermek született, a halálozások száma pedig nem változott jelentősen az előző év azonos időszakához képest. A születésszám nyolc hónapban meghaladta az előző évit, júniusban és júliusban valamivel kevesebb gyermek született, novemberben viszont 3,5 százalékos csökkenés volt tapasztalható az egy évvel korábbi születésszámhoz képest. Összességében az év első tizenegy hónapjában 82 834 gyermek jött világra, 2 227-tel (2,8 százalékkal) több mint egy évvel korábban, közölte a KSH.

A halálozások száma öt hónapban mérséklődött, hat hónapban viszont nőtt az előző év azonos hónapjaihoz képest. A halálozási többlet különösen márciusban volt számottevő (9,3 százalék), amiben az akkor tetőző influenzajárványnak lehetett meghatározó szerepe, a júliusi 6,1 százalékos emelkedés pedig valószínűleg a tartós hőség halálozásokra gyakorolt hatásával magyarázható. Összességében az év első tizenegy hónapjában szinte azonos volt az elhunytak száma az előző évhez viszonyítva, mindössze 48 halálozással történt több. A házasságkötések száma az idei év első tizenegy hónapjában kismértékű csökkenést mutatott – írja a statisztikai hivatal.

A havonkénti házasságkötések igen változatosan alakultak: négy hónapban több, hét hónapban viszont kevesebb házasságot kötöttek, mint egy évvel korábban. Jelentős visszaesés volt júliusban, amikor 14 százalékkal csökkent a házasságkötések száma, ezt követte egy 10 százalékot meghaladó emelkedés augusztus és szeptember hónapokban. Az októberi közel azonos számú házasságkötést követően egy drasztikus, 20 százalékot meghaladó visszaesés történt novemberben. Összességében 2012 első tizenegy hónapjában 33 752 házasságot kötöttek, ami 168-cal (0,5 százalékkal) maradt el az egy évvel korábbitól.

A KSH szerint ezer lakosra 9,1 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Az előbbi 0,3 ezrelékponttal volt magasabb, az utóbbi nem változott az egy évvel korábbihoz képest. A házasságkötési arányszám 3,7 ezrelékes értéke ugyancsak megegyezett az előző évivel. A természetes fogyás mértéke a 2011. január–novemberi 4,0 ezrelékről 3,8 ezrelékre mérséklődött. 2012 első tizenegy hónapjában ezer élveszületésre 4,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.

A születésszám emelkedése nagyobb mértékű volt, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás üteme némileg mérséklődött, és a 2011. január–novemberi 36 861-gyel szemben 2012 első tizenegy hónapjában 34 682 főt tett ki. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 23 ezer fővel csökkent. Eszerint a becsült lélekszám az időszak végén 9 millió 935 ezer fő volt.

halálozás születésszám élveszületés