Világgazdaság

Burány: kisebb a rezsicsökkentés az eddigi áremeléseknél

Az MSZP szerint a 2010-es kormányváltás óta a tízszázalékos rezsicsökkentésnél nagyobb mértékben nőttek az energiaárak és a közműszolgáltatások díjai.

Burány Sándor országgyűlési képviselő elmondta: a vezetékes gáz 21, a lakossági áram 10 százalékkal lett drágább, a csatornadíj 28 százalékkal emelkedett, a távfűtés alapdíja Budapesten 5 százalékkal nőtt, a távhő és a meleg víz viszont 13 százalékkal kerül többe, a szemétszállítás pedig 10 százalékkal. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy a mostani rezsicsökkentés mértéke elmarad attól, amennyivel a családok költségei a 2010-es kormányváltás óta nőttek. Kitért arra is, hogy a rezsicsökkentés nem segít azoknak a vidéki embereknek, akik fával fűtenek.


Ráadásul tavaly az Európai Unióban Magyarországon volt a legnagyobb az ez pedig beépült például az élelmiszerek és a gyógyszerek árába, így ezek is jelentősen drágultak - jegyezte meg Burány Sándor.
Az MSZP-s politikus megismételte: a szocialisták energiahatékonysági beruházásokra fordítanák az E.ON magyarországi gázüzletágának megvásárlására szánt több százmilliárd forintot, az épületek felújításával ugyanis jelentősen, akár 25-40 százalékkal csökkenthetők lennének a fűtési költségek.

Érthetetlennek tartja a Fidesz, hogy az MSZP nap mint nap azt próbálja elmagyarázni, miért nem jó a rezsicsökkentés - reagált a kormánypárt Burány szavaira. "A magyar emberek többségével együtt mi úgy gondoljuk, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormányok rezsiemelő politikájával szemben a rezsicsökkentés segíti a lakosságot" - áll a Fidesz közleményében. Mint írták, a jelenlegi kabinet kontroll alá vonta a rezsiárakat, és elkötelezett abban, hogy érvényesítse a rezsicsökkentést az önkormányzati energiaszolgáltatásoknál is.

Emlékeztettek arra is, hogy a rezsicsökkentés teljesülését törvények garantálják, Magyarország visszaszerezte a földgázellátás feletti kontrollt, amit további intézkedések követnek majd. "Minden állampolgár támogató aláírására számítunk, aki nem kér többet azoknak a pofátlan tanácsaiból, akik szerint a háromszoros gázár jó az embereknek" - hangoztatta a Fidesz.

 

Vadai Ágnes OTP MSZP közműszolgáltatás energiaár Burány Sándor FideszE.ON áremelés energetika rezsicsökkentés Adósságválság az EU-ban E.On Federal Reserve - Fed