Burány Sándor

Újrázhat a brazil elnök, de reformokat kell végrehajtania

Reformokat ígért újraválasztása után a brazil államfő. Dilma Rousseff az elnökválasztás második fordulójában a voksok 51,6 százalékát szerezte meg, ami meglepetésnek számít, mivel az első forduló után úgy tűnt, a jobbközép Aécio Neves több ellenzéki jelölt támogatásával képes lesz fölébe kerülni.
2014.10.28. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Burány: kisebb a rezsicsökkentés az eddigi áremeléseknél

Az MSZP szerint a 2010-es kormányváltás óta a tízszázalékos rezsicsökkentésnél nagyobb mértékben nőttek az energiaárak és a közműszolgáltatások díjai.
2013.03.16. 13:03 Olvasási idő: 0 perc

Burány: Hagyó is gyanúsított lehet

A fővárosi szocialisták vezetője szerint Hagyó Miklós estig dönt arról, önként visszalép-e a szocialisták választási listájáról
2010.02.02. 09:29 Olvasási idő: 0 perc

Tarol a mobilinternet

2009 III. negyedévének végén a mobiltelefon-előfizetések száma 11,8 millió volt. A telefonbeszélgetések időtartamának 76 százaléka mobiltelefonokról indított hívásokból származott - derül ki a KSH jelentéséből.
2009.12.10. 09:05 Olvasási idő: 0 perc

Zuhan a forint, havi mélyponton az euró is

Havi mélybe zuhant a forint, 274 fölött jár a kurzus
2009.12.08. 17:10 Olvasási idő: 0 perc

Stratégiai partnert keresne a Richter

2009.10.15. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Heves vita az MSZP éjszakába nyúló ülésén - "Elfojtott puccs"

Éjszakába nyúlóan tárgyalt az MSZP országos elnöksége tegnap. A vezetésből többen azt javasolták: a július eleji kongresszuson a párt felső vezetése kérjen bizalmi szavazást maga ellen – írja a Népszabadság "Elfojtott puccs az MSZP elnökségében" c. cikkében. Igen heves vita után végül 8:5 arányban leszavazták a javaslatot.
2009.06.17. 09:21 Olvasási idő: 0 perc

MSZP: reméljük, hogy nem pánikol be az SZDSZ!

Az MSZP budapesti elnöke szerint most nem a viták ideje van. Burány úgy véli, hogy választási eredmények a szocialista párt esetében a várakozások szerint alakultak.
2009.06.08. 12:57 Olvasási idő: 0 perc

E-jegyeladás a Jászkun Volánnál

2009.06.08. 00:00 Olvasási idő: 0 perc

Kapolyi várja a visszatérő Gyurcsányt az MSZDP-be

A politikába visszatérő Gyurcsány Ferencet szívesen látná Kapolyi László az MSZP-vel együttműködő pártjába, az MSZDP-be.
2009.05.22. 16:44 Olvasási idő: 0 perc