Világgazdaság

Hétszáz autóért még nem jelentkezett a nyertes

Több mint 90 ezren nyertek autót a gépkocsinyeremény-betétkönyv sorsolásokon a konstrukció 1961. évi indulása óta - közölte az OTP Bank annak kapcsán, hogy háromszázadik alkalommal sorsoltak a betétkönyv-tulajdonosok között.

Az összesítés szerint a kisorsolt mintegy 90 ezer jármű közül több mint 700-ért nem jelentkeztek, így ezek ellenértéke még ma is vár a nyertesekre. Eddig a legtovább egy 1975-ben megnyert Wartburg várta tulajdonosát, aki csak 2007-ben vette át az autó akkori értékét. Szintén egy Wartburgot sorsoltak ki 1965. augusztus 20-án, ennek tulajdonosa azóta sem jelentkezett. Nála is figyelmetlenebb az a betétkönyv-tulajdonos, aki 11 év különbséggel már kétszer is nyert, de nem vette át a nyereményautókat.

A feledékeny nyertesek ma már nem a slusszkulcsot, hanem az autó akkori értékét kapnák meg - hívta fel a figyelmet az OTP. Akadt viszont olyan betétkönyv-tulajdonos is, akinek már öt alkalommal kedvezett a szerencse. Korábban szinte kizárólag Trabantot, Wartburgot, Skodát és Moszkvicsot vihettek haza a nyertesek, de ritkán nyugati autó, így BMW vagy Renault is került betétkönyv-tulajdonoshoz. A rendszerváltást követően Rover és VW Beetle is nyerhető volt, illetve sokszor a magyarországi autógyárakból kigördülő Suzukik és Opelek kerültek a nyertesekhez.

Jelenleg a Toyota és a Chevrolet típusai adják az évi több mint 140 autó zömét, a negyedéves extra sorsoláson pedig Kecskeméten gyártott B-osztályú Mercedeseket "húznak".  2011 óta gépkocsinyeremény-betétkönyvet nemcsak saját névre lehet váltani, hanem ajándékként is adható, így karácsonykor, a tavaszi ballagási és érettségi időszakban, valamint a nyári esküvői szezonban érezhetően élénkül, duplájára nő az értékesítés.

Suzuki gépkocsinyeremény-betétkönyv Trabantot Skoda autó Toyota Mercedes OTP Bank Wartburg Opel Chevrolet moszkvics