Világgazdaság

Szabálytalanság: külföldi utakat is eladtak a SZÉP-kártyákkal

Külföldi utakat is eladtak egyes utazási irodák s SZÉP-kártyákkal, ami szabályellenes – derült ki az ellenőrzések során. Korábban betiltották a Patika Center Zrt. SZÉP-kártya kibocsátási tevékenységét, s nem fogadhatja el az említett kártyákkal a fizetést az „All You Can Move” Sportpass kártya-rendszer.

Két utazási irodánál is kiderült az ellenőrzések során, hogy külföldi utakat adtak el 19 ügylet során 2,5 millió forint értékben – közölte a parlament honlapján a gazdaságfejlesztésért felelős államtitkár. Cséfalvay Zoltánt az MSZP-s Garai István Levente kérdezett arról, „mit mutatnak a forgalmazásával kapcsolatos ellenőrzések?” Az államtitkár leírta, hogy már tavaly a kimondottan a külföldi utak esetleges értékesítésének felderítésére irányult egy ellenőrzés, amit a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) végezett el. A SZÉP-kártyát főként a belföldi turizmus élénkítésére hozták létre és a felhasználás is a nyári főszezonban növekedett meg a mintegy 800 ezer kártyatulajdonos körében.

Tíz irodát ellenőriztek, amelyek összesen mintegy 60 milliós SZÉP-kártya forgalommal rendelkeztek, s ekkor bukott le kettő is. Tavaly egyébként szálláshelyre a SZÉP-kártyáról 17,8 milliárdos feltöltés mellett 10,1 milliárd forintot költöttek. Egyes esetekben szabálytalanul a külföldi úthoz tartozó biztosítás kifizetését is lehetővé tették SZÉP-kártyával. Hat vállalkozónál fordult elő, hogy a SZÉP-kártyával értékesített szolgáltatás csupán szálláshely-szolgáltatás közvetítését takarta, nem pedig – a rendelet szerint fizethető – belföldi utazási csomagét. Egy vállalkozás kizárólagos jegyértékesítést végzett a SZÉP-kártyával, ami a szolgálatás-közvetítés kizárása miatt nem jogszerű eljárás.

Korábban az MKEH megtiltotta a Patika Center Zrt. kártyakibocsátási tevékenységét, mivel a vállalkozás nem felelt meg a rendeletben foglalt kibocsátási feltételeknek.

Idén a II. negyedévben minisztériumi egyedi utasítás alapján ellenőrizték az „All You Can Move” Sportpass kártya-rendszert működtető gazdálkodó szervezetet. Kiderült: jogszerűtlenül fogadták el az utalványkártyával történő fizetést, így megtiltották a cégnek a SZÉP-kártya további elfogadását, s meg is bírságolták őket.

feltöltés MSZP Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal szálláshely-szolgáltatás közvetítés költés SZÉP-kártya Garai István Levente All You Can Move Sportpass kártyatulajdonos Cséfalvay Zoltán bírság MKEH Patika Center Zrt. ellenőrzés külföldi utak jegyértékesítés