– A Gránit Bank az elmúlt időszakban igen látványos bővülést ért el a hitelintézeti piacon. Miből tevődött össze ez a növekedés?
– A 2010-ben lezajlott tulajdonosváltás idején a bank mérlegfőösszege 7 milliárd forint környékén mozgott, mostanra viszont hozzávetőlegesen a tízszeresére, több mint 70 milliárd forintra növekedett. Forrásoldalon a mérlegünk legnagyobb tételét a betétek adják, amely állomány 55-60 milliárd forintot tesz ki. Ebből 20 százalékkal részesednek a lakossági betétek, és 20 százalék fölött van a látra szóló betétek aránya is. Bankunk jelenleg közel 20 ezer folyószámlát kezel. Ami pedig az eszközoldalt illeti: a hitelállomány a Gránit Banknál mostanra meghaladta a 33 milliárd forintot, amelynek 95 százaléka vállalati hitel. A vállalati állomány nagyobb része kkv-hitelekből áll, de jelentős súlyt képvisel a nagyvállalati hitelek aránya is. A gyors növekedés ellenére a portfóliónk minősége kiemelkedő, közel 100 százalékos a problémamentes hitelek aránya: és továbbra is konzervatív kockázatkezelést alkalmazunk, hogy ezek a minőségi mutatók az idő előre haladtával megmaradjanak. Fontos hangsúlyozni emellett, hogy stabil és likvid bank vagyunk: a hitel/betét mutatónk 50 százalék körüli, szemben a piac 105 százalékos átlagával.
– Viszonylag kicsi méretű szereplőként hogyan tudnak érvényesülni a piaci versenyben?
– A Gránit Bank olyan üzleti modellt követ, amelyben az innovatív, elektronikus és interneten alapuló szolgáltatásoknak kulcsszerepe van: így az ügyfél személyesen, kényelmesen és gyorsan intézheti pénzügyeit, anélkül, hogy fiókba kellene mennie. Amennyiben okostelefon, pc, iPad van a közelében, gyakorlatilag bármilyen banki ügyletet el tud intézni, úgy, hogy élő, valós idejű kapcsolatba lép munkatársunkkal. Be kell látni ugyanis, hogy ma már senki nem szeret sok időt áldozni elkerülhetetlen ügyintézésre, márpedig – akár bevalljuk, akár nem – a bank is ezek közé tartozik. Ez a megoldás pedig amellett, hogy az ügyfélnek is jó, mivel kényelmes és kedvező kondíciókat tesz lehetővé, a Bank számára is előnyös, hiszen a fiókok működési költségeit meg tudjuk spórolni, ami hosszú távon a hagyományos banki működéshez képest magasabb megtérülést jelent. Természetesen vannak olyan ügyek, amelyeket csak bankfiókban lehet megoldani, ezért Budapesten és 10 vidéki nagyvárosban is vannak értékesítési pontjaink, emellett ha kell, munkatársaink fel is tudják keresni az ügyfelet.
– Mennyire hangsúlyos a lakossági terület a Gránit Banknál?
– A lakossági ügyfelek kiszolgálása kezdetektől fogva a stratégiánk szerves része, amit jól kifejez a november elején indított médiakampány is. Az eddigi eredmények visszaigazolták, hogy a lakossági ügyfelek nyitottak azokra a megoldásokra, amelyeket kínálunk nekik, hiszen az eddigi számlanyitások 60 százaléka online csatornán keresztül történt. A Gránit Bank az elérő ügyfélszokásoknak megfelelően különböző számlacsomagokat alakított ki. Így van olyan konstrukciónk, amely a sok tranzakciót bonyolító ügyfeleknek optimális, vagy amely elsősorban megtakarításokhoz ajánlott, és elérhető tranzakciós illeték nélküli csomag is havi 4 ingyenes készpénzfelvétellel bármely magyarországi ATM-ből. A lakossági üzletágat illetően pedig annak alapján is optimisták lehetünk, hogy a meghatározó, banki szolgáltatásokat összehasonlító cégek listáin gyakran első, de legalább az első három helyen szerepelünk. Megjegyzem, ez igaz a vállalati szolgáltatásokra is. Szintén jó jel emellett, hogy az új ügyfeleink 50 százaléka már meglévő Gránit Bankos kapcsolat alapján érkezik.
– A vállalati ügyfélkör összetétele hogyan alakul, milyen cégeket finanszíroznak?
– Az ügyfélkör összetétele a tevékenységi területek alapján heterogén, nincsenek kiemelt ágazatok, amelyeket finanszíroznánk. Alapelvünk ugyanakkor a prudencia, így csak érett, több éves múltra visszatekintő, nyereségesen működő és átlátható múltú cégeket finanszírozunk. Forintban és devizában egyaránt nyújtunk vállalkozói hiteleket, utóbbiakat viszont csak abban az esetben, ha az adott vállalkozásnak idegen fizetőeszközben keletkezik bevétele.
– A keresztértékesítési lehetőségeket hogyan igyekeznek kihasználni?
– Kezdetektől fogva törekedünk, hogy nagy értékesítési hálózatokkal állapodjunk meg stratégiai partnerségben. Ennek keretében jelenleg két egészségpénztárral működünk együtt, és tárgyalásokat folytatunk egy önkéntes nyugdíjpénztárral is. Stratégiai együttműködést kötöttünk a Quantis-szal, a COOP-pal, és a vállalati ügyfeleink munkavállalóinak, partnereinek is ajánljuk szolgáltatásainkat.
– Az év további részére milyen terveik vannak?
– Több új termék bevezetésére is készülünk. A Westend bevásárlóközpontban hamarosan indul egy kampány, amely egy új MasterCard betéti kártyát vezet be a piacra: ennek különlegessége, hogy az igénylést követően egy órán belül aktiválódik is, és betéti akció is kapcsolódik hozzá, amely akár 5 százalékos éves kamat elérését is lehetővé teszi. Emellett az első éves kártyadíjat is elengedjük az akció keretében. A másik új termékünk egy lakossági folyószámlacsomag, amely minden külön feltétel nélkül havi két díjmentes készpénzfelvételt biztosít – 150 ezer forintig – bármely hazai ATM-ből. Az év végén, jövő év elején pedig megjelenünk a piacon Platinum kártyánkkal, amelyhez egy sor extra szolgáltatás kapcsolódik majd.
– Középtávon hogyan látja a Gránit Bank jövőjét?
– Amikor Demján Sándor 2010 májusában megvásárolta a Bankot akkor a fentiekben vázolt működési modellt tartalmazó 10 éves stratégiát fogadtunk el. A modell létjogosultságát a piac visszaigazolta, amely az ügyfélszám és a betétállomány dinamikus növekedésében egyértelműen megmutatkozik, valamint az üzleti tervben foglalt eredmény és állományi mutatókat a Bank rendre túlteljesítette. Ami pedig a következő évek céljait illeti, 2014 végére már nyereséges működést tervezünk, és 2015-ben vagy 2016-ban szeretnénk a bank részvényeit bevezetni a tőzsdére.
Középiskolai tanulmányait követően felvételt nyert a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre, ahol jeles diplomát szerzett. 1979-ben kezdett dolgozni első munkahelyén, az Ipargazdasági és Üzemszervezési Intézetben, tudományos munkatársként, majd 1981 és 1996 között több kormányzati hivatalban tevékenykedett, 1994-től a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkáraként. 1997-től kezdve részt vett a Földhitel és Jelzálogbank megalakításában, és vezérigazgató-helyettesként irányította a bank kockázatkezelési és értékpapírpiaci üzletágát. 2000 és 2002 között a Gazdasági Minisztérium stratégiai és energetikai helyettes államtitkáraként tevékenykedett.
2002-ben kinevezték az OTP Bank Rt. lakossági üzletágának élére, ahol 2006-ig dolgozott üzleti ügyvezető igazgatóként. Az OTP Bankban betöltött pozícióval párhuzamosan igazgatósági elnökként irányította az OTP Lakástakarékpénztár Zrt.-t. 2006-tól a BG Magyarország Ingatlanfinanszírozási Zrt.-t és a BG Magyarország Lízing Zrt.-t irányította elnök-vezérigazgatóként.
2010 májusától a Gránit Bank Zrt. vezérigazgatója és egyben az Igazgatóság alelnöke. 2013-ban beválasztották a Magyar Bankszövetség elnökségébe.
Középiskolai tanulmányait követően felvételt nyert a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre, ahol jeles diplomát szerzett. 1979-ben kezdett dolgozni első munkahelyén, az Ipargazdasági és Üzemszervezési Intézetben, tudományos munkatársként, majd 1981 és 1996 között több kormányzati hivatalban tevékenykedett, 1994-től a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkáraként. 1997-től kezdve részt vett a Földhitel és Jelzálogbank megalakításában, és vezérigazgató-helyettesként irányította a bank kockázatkezelési és értékpapírpiaci üzletágát. 2000 és 2002 között a Gazdasági Minisztérium stratégiai és energetikai helyettes államtitkáraként tevékenykedett.
2002-ben kinevezték az OTP Bank Rt. lakossági üzletágának élére, ahol 2006-ig dolgozott üzleti ügyvezető igazgatóként. Az OTP Bankban betöltött pozícióval párhuzamosan igazgatósági elnökként irányította az OTP Lakástakarékpénztár Zrt.-t. 2006-tól a BG Magyarország Ingatlanfinanszírozási Zrt.-t és a BG Magyarország Lízing Zrt.-t irányította elnök-vezérigazgatóként.
2010 májusától a Gránit Bank Zrt. vezérigazgatója és egyben az Igazgatóság alelnöke. 2013-ban beválasztották a Magyar Bankszövetség elnökségébe. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.