A Magyar Borakadémia idén Gálné Dignisz Évát választotta az Év bortermelőjének. Ő az első női borász, akinek ez sikerült. Ettől függetlenül, szerinte azt nem lehet megállapítani egy borról, hogy férfi vagy nő készítette, és azt mondja, az egész családja segített neki, hogy sikerüljön idáig elérni, osztoznak tehát az elismerésen úgy, ahogy a munkán is.
– Milyen érzés, elhitte már?
– Ez fantasztikus érzés. Reggel, amikor felébredtem, ez volt az első gondolatom, és nagyon boldog lettem tőle. Ki sem tudnám verni a fejemből, de nem is akarom: jönnek úgy is az ünnepek, sok alkalom lesz, hogy együtt örüljünk ennek a csodálatos elismerésnek.
– Annak ellenére, hogy nő, jól megváratták. Hányadszor is jelölték a legjobb ötbe?
– Ötödször. Önmagában már az is nagyon jó érzés, hogy ilyen nagyszerű borászok között emlegettek, de nyerni azért még jobb volt.
– Az intuíció működött, érezte, hogy most sikerülni fog?
– Talán mintha most nyugodtabb lettem volna, de lehet, hogy csak megszoktam az évek során ezt a helyzetet. Kiszámítani lehetetlen: a Magyar Borakadémia 160 tagja titkos szavazással dönt, hogy ki legyen a legjobb öt közül a nyertes. Nüánsznyi dolgokon múlhat, ezért nem is törtem rajta a fejemet, csak szépen vártam, hogy alakul.
– 23. alkalommal osztották ki az Év bortermelője elismerést, és eddig csak ön szerepelt, mint egyetlen női jelölt. Azért, mert kevés a női borász?
– Sok nő tanul borásznak, de aztán kevesen maradnak a pályán, valóban. Nemcsak nálunk van ez így, az évfolyamunkon, a Kertészeti Egyetemen többen is voltunk lányok, de rajtam kívül csak néhány maradt, aki ebből a szakmából él.
– A borászat nehéz fizikai munka. Ez az oka?
– Az is benne van, hogy fizikummal is nehéz bírni, de inkább talán az az oka ennek, hogy ez nem egyszerűen egy munka. Ez hivatás, amit lelkiismeretesen, teljes lélekkel és testtel kell csinálni, ha valaki eredményt akar. Egy nőnek, ha családja van, gyerekeket szül, onnantól nehéz így dolgozni. Gondolja csak meg, amikor iskolakezdés van, akkor van a szüret is. A szüret pedig nem várhat. Olyankor ott kell lenni, van úgy, hogy 0–24-ben kint kell lenni a szőlőben, a pincében. Természetesen a gyerekek sem várhatnak, szóval, akinek nincs nagyon jó családja, annak ez biztosan nem megy.
– Maguknak jó családja van.
– Nagyon jó. A férjemre is rengeteget számíthattam mindenben, pedig ő is ugyanezt csinálta, hiszen szőlész. Másrészt a szüleim teljes felelőséggel a gyerekeim mellett álltak, és amikor kellett, mindent megtettek helyettem, hogy nyugodtan, koncentráltan dolgozhassak. Mindenkinek mondom is, amit most én kaptam, az egy családi díj. Sokan osztozunk rajta, és ettől nem kevesebb, hanem több, mert sokan tudunk örülni neki.
– Sikeres férfiak esetében mindig mondják, hogy ott áll mögöttük egy nő. Sikeres nő esetében ezek szerint férfi.
– Igen, de én nem úgy mondom, hogy mögöttem áll: azt a férfiak mondják. Hanem úgy mondom, ahogy van: mellettem van. Ő szőlész, és egyenrangú társai vagyunk egymásnak, nemcsak a családi életünkben, hanem a szakmánkban is. A fő irányokat ő szabja meg, de hatunk mindenben egymásra.
– A munkájuk hozta össze önöket?
– Igen. Az egyetemen ismerkedtünk meg. Jellemző, hogy még a férjemet is egy borversenyen ismertem meg. A diploma előtt pár hónappal találtunk egymásra, és azóta tart a mi boros szerelmünk, amiből ma már egy boros család lett. Csabi fiunk és Zsuzsi, a lányunk is velünk dolgozik.
– Szóval épül a boros dinasztia. Maguk az alapítók, vagy ön is csak folytatta a családi hagyományt?
– A nagyszüleim és az apukám is csináltak saját bort, aminek nagy volt a becsülete otthon, de egyikük sem a borászatból élt. Apukám esztergályos volt, és csak a hobbija volt a szőlő. Érden és a Balatonnál is volt egy kis ültetvényünk, természetes volt, hogy ebben is segítünk a húgommal a szüleinknek. Kapálni nem szerettem, de a préseléstől már nagyon élveztem minden munkát a pincében. Mégis, még engem is meglepett, amikor a gimnázium utolsó évében kitaláltam, hogy a Kertészeti Egyetemre megyek, és borásznak tanulok.
– Ma meg már biztosan mondhatjuk, hogy le is körözte az otthoni borokat.
– Jaj, nagyon szeretnék még ma is vetélkedni az apukámmal, de sajnos már nem lehet. Nagyon örülök, hogy azt még megélhette, hogy megnyitottuk a saját családi pincészetünket, és annak is, hogy láttam a büszkeségét, amikor jól sikerültek a boraim. Ma is emlékszem arra a megnyugtató, jó érzésre, amikor először mondta, hogy hozzak inkább az én boromból, mert a sajátja helyett az enyémet választotta. Akkor már javában borász voltam, sikerek is voltak mögöttem, de az volt a teljes bizonyosság, hogy jó úton járok, amikor ő elismerte, amit csinálok. Tudom, hogy most ő örülne mindünk közül a legjobban ennek a díjnak, és tegnap eszembe is jutott, hogy nélküle nem ért volna ez a boldogság az életben.
– Mit gondol, egy hozzáértő meg tudná állapítani, hogy nő készíti a borokat?
– Vannak, akik állítják, hogy nemcsak üde, könnyű, de nőies boraink vannak, szerintem ez inkább csak belemagyarázás. Aki ezt a szakmát szereti, és szakmai tudással felvértezve, teljes odaadással teszi a dolgát, az, ha még szerencséje is van, jó bort fog csinálni. Egy nő talán precízebb és kisebb dolgokat is jobban észrevesz, mint egy férfi, de más különbség nincsen.
– Azért csak csinosabb a szüretkor, mint a férfiak.
– Jaj, pont a szüretkor? Olyankor az ember, sokszor tényleg azt sem tudja, hogy fiú vagy lány.
– Azt mondják, a bor egyéniség. A Gál-boroknak milyen az egyénisége?
– Reduktív, tiszta, gyümölcsös boraink vannak. Könnyű őket kiismerni és szeretni. A férjem és fiam, vagyis a szőlészek, hatása erősen érezhető bennük, mert döntően fajtatiszta borokat csinálunk. Egy ideje gondolkodom is, hogy el kéne indulnunk a házasítás felé.
– Most közel 80 hektáron gazdálkodnak, és évente 200 ezer palack bort állítanak elő. Ez már a végleges mérete a birtoknak, vagy növekednek még?
– Növekedni már nem szeretnénk, így is csak a megtermelt szőlőnk harminc százalékát dolgozzuk fel, a többit szőlőként értékesítjük. Lassan, de biztosan, kis léptékekben szeretnénk tovább fejlődni. 10 éves terveinkben szerepel további szőlőfajták telepítése, az idős ültetvények rekonstrukciója, a pince fejlesztéseinek befejezése, és főleg szeretnénk átadni gyermekeinknek a szőlővel és borral kapcsolatos tudást és tapasztalataikat.
– Szigetcsép a kunsági borvidék része. Egy laikus számára kérdés, hogy az Alföldön, dombok és hegyek nélkül lehet-e jó bort csinálni?
– Nagyobb kihívás. Ami máshol adottság, az nálunk kőkemény munka. Ettől függetlenül ez is történelmi borvidék, ráadásul az ország legnagyobb kiterjedésű borvidéke. 64 szőlőfajta terem meg ezen a 23 ezer hektárnyi területen. Persze a talajviszonyok sokfélék az Alföldön is, vannak olyan vidékek, ahol alkalmatlan, és olyan is, ahol nagyon jó a szőlőtermesztéshez a talajszerkezet. A miénk is egy öntéstalaj, nagy mésztartalommal, ami kedvező a gyümölcsnek és a borainknak is.
– Tehát nem csupán a szőlőért, de a boraik presztízséért is jobban meg kell dolgozni itt.
– Ez így van. Ezen a vidéken csak becsületes kitartással lehet eredményt elérni, és a nagy történelmi borvidékeknek kicsit még mindig az árnyékában vagyunk, de az előítélet azért múlik. Négy–öt olyan borászat is van erre, amelyik megdolgozott ezért. Frittmann János után pedig a miénk a második Év bortermelője cím ennek a vidéknek, aminek azért is örülök, mert biztos vagyok abban, hogy ez a kunsági boroknak és borászoknak segít, és jót tesz. Könnyű fehérek és testesebb vörösek egyformán vannak felénk, és nagyon sokféle, izgalmas arca van az itt termő boroknak. Aki keres, nagyon szép borokat talál erre.
– Aki ennyire ért hozzá, milyen bort iszik?
– Nálunk a családban fordítva van, mint a megszokott. A lányok inkább a vöröset, a fiúk a fehéret szeretik jobban. Vacsorához szívesen iszom egy-egy pohárral. A kékfrankos a kedvenc fajtám a sajátjaink közül és a rosénkat is nagyon szeretem belőle.
– A rosé továbbra is divatos bor.
– Ez így van. Ez az a bor, amelyet a nők és férfiak is szívesen fogyasztanak, és minden alkalomra megfelel. Ráadásul, a pincészetünknek is ez hozta a legtöbb elismerést. A kékfrankos rosénk a nemzetközi élmezőnyhöz tartozik.
– Karácsonykor milyen bort isznak majd?
– A karácsony az az időszak, amikor családi borkóstolókat tartunk. Az év végén sok kollégától kapunk ajándékba egy-egy palackkal, és ilyenkor van idő ezeket felbontani, odafigyelni rájuk, ki mit csinált az idén.
– Milyen lesz az idei évjárat?
– Az idei év szeszélyes volt. Ez a szőlőben a csodálatos, hogy sosem egyforma, és mindig benne van az egész év, a természet teljes lenyomata. Nagyon sokat tréfálkozott velünk most az időjárás. A szőlő virágzásakor, amikor már jobb lett volna a meleg, nagyon hideg volt, a nyár aszályos volt, az ősz elején pedig rengeteget esett, szóval figyelni kellett sokat, hogy ne csak érdekes, hanem jó is legyen az évjárat. A kora fajták rendben voltak, de a késői fajták sokat várattak magukra ebben az évben, de a legtöbb borunk azért ideális állapotban van.
Névjegy
1961-ben született február 2-án született Budapesten.
1984-ben a Kertészeti Egyetemen diplomázott, akivel édesapja szerettette meg a szőlőművelés, borkészítés mesterségét, akitől a szakma iránti alázatot és precizitást is megtanulta. Dolgozott a Pest megyei Pincegazdaságnál, a Kertészeti Egyetemi Tangazdaságban, majd annak privatizált üzemében, mint főborász.
20 ÉVE SZŐLÉSZ férjével együtt építgetik egyre sikeresebb és ismertebb 76 hektáros családi vállalkozásukat. Boraival sorra söprik be a szebbnél szebb díjakat, elismeréseket nemcsak hazai, de nemzetközi borversenyeken is.
Férje, Gál Csaba, szőlész, két gyermekük van, mindkettő a családi birtokon dolgozik.
