BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fékeket vezetne be a jegybank a lakossági hitelezésben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A bankrendszer sokkellenálló képessége javult tavaly óta – mondta Vonnák Balázs, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója a legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentést ismertető sajtótájékoztatón. A helyzeten sokat javítottak a tőkeemelések, emellett a likviditási helyzet is kielégítővé vált. A bankok hitelezési aktivitását számottevően élénkítette a Növekedési Hitelprogram, a piaci alapú hitelezés viszont még mindig visszafogott. A program második fázisában ugyan még csak 139 milliárd forintnyi hitelt helyeztek ki, Vonnák szerint viszont időarányosan jól állnak, és nem az a cél, hogy minél több pénzt döntsenek a gazdaságba, hanem az élénkítést akarják támogatni.

A háztartási hitelezésben nagyon enyhe élénkülést tapasztalnak, de nem zárható ki, hogy 3-4 év múlva fellendül a piac. Épp ezért a jegybank fékeket építene be, korlátozná a hitel/fedezet arányát, a maximális törlesztőrészleteket pedig a jövedelem arányában állapítaná meg. Lapunk kérdésére válaszolva elmondták: a jegybanknak nincs pontos adata arról, hogy a bankok gyakorlatában jelenleg milyenek ezek az arányok, de a tervezett szabályozás egyelőre nem lesz korlátozó.

Annak, hogy a bankrendszer megfelelően tudja támogatni a gazdasági növekedést, és az eszközszerkezete egészségesebbé váljék, a fő kerékkötője a gyenge jövedelmezőség. A tőkearányos nyereségességet nézve a magyar bankok nemzetközi összehasonlításban is nagyon rossz eredménnyel rendelkeznek. A jegybank szerint ez konszolidációkhoz vezethet a magyarországi bankpiacon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.