Világgazdaság

Indulhat a harc a frekvenciákért: kilenc csomag 104 milliárdért

tender Közzétette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a Magyarországon korábban mobiladat-forgalomra még meg nem nyitott 800 és a 2600 MHz-es frekvenciasávok, valamint a 900, az 1800 MHz továbbá a 26 GHz-es még ki nem osztott sávrészek hasznosítására vonatkozó pályázat dokumentációját. A tenderen összesen 9 frekvencia-csomagot lehet megvásárolni 104 milliárd forintért. Ez egyébként jóval alacsonyabb összeg, mint ami az NMHH eredeti elképzeléseiben szerepelt, hiszen korábban még 125 milliárd forintot vártak a frekvenciák értékesítéséből. A három legértékesebb frekvenciacsomag esetében például összesen több mint 13 milliárd forintos a csökkenés. A legdrágább, „A” jelzésű csomagért a jelenlegi tervek szerint 33,2 milliárd forintot kell majd fizetni, a „B” jelzésűért 31,7, míg a „C”-ért 27,2 milliárd forintot.

A Magyarország minél teljeskörűbb mobil szélessávú lefedettségének megvalósításához kulcsfontosságú frekvenciák iránt érdeklődők június 16-án adhatják be jelentkezésüket. Az NMHH-nak a jogszabályok szerint a tenderkiírás közzétételének napjától számított 45. és 150. nap között kell eredményt hirdetnie. A pályázati dokumentáció szerint a megszerezhető frekvenciákra vonatkozó használati jogosultságok egységesen 2029. június 15-ig érvényesek.

A frekvenciahasználati jogosultság időtartama egy alkalommal – változatlan szerződéses feltételekkel – 5 évvel meghosszabbodik abban az esetben, ha a nyertesek a hatósági szerződésben foglalt kötelezettségeiket szerződésszerűen, késedelem nélkül teljesítették. A tender kiemelt jelentőségű, mert eredménye meghatározza azt, hogyan valósul meg a negyedik generációs mobilhálózatok kiépítése. Az analóg földfelszíni televíziós műsorszórás tavalyi lezárásával megnyíló 800 MHz-es sáv a kedvező hullámterjedési viszonyok miatt különösen alkalmas a ritkán lakott területek lefedettségének biztosítására.

Autók Magyar Nemzeti Bank (MNB) Nemzetközi konfliktusok EKB OTP választás 2014 turizmus Együtt2014-ügyek európai parlamenti választás Tőzsdei elemzések forintárfolyam Ukrajna Orbán Viktor Oroszország autóipar Elemzői vélemények Hitelek: lakás energetika autó repülés Reklám és Média Hernádi Zsolt fogyasztási cikkek Élelmiszerpiac utazás Európai Unió biztosítás Egészségügy - Gyógyítás Fidesz-ügyek