BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebb fizetett ünnepnap? Így lehet meg az egymillió új munkahely Franciaországban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A foglalkoztatottság növelésének érdekében a francia munkáltatói szövetség (Medef) javasolja, hogy csökkentsék a fizetett ünnepnapok számát, töröljék el a törvényes munkaidő heti 35 órában való korlátozását, és bizonyos feltételek mellett átmeneti jelleggel engedélyezzék a garantált minimálbérnél alacsonyabb bérek fizetését.

A Medef a jövő héten ismerteti az egymillió munkahely megteremtését célzó, Manuel Valls francia miniszterelnök címzett indítványait, amelyekből a Les Échos című francia napilap hétfőn közölt részleteket.

Eszerint a munkáltatók kezdeményezik például, hogy kettővel csökkentsék kilencre az évente fizetett ünnepnapok számát. Ez a bruttó hazai termék (GDP) 1 százalékos növekedését és százezer munkahely létrehozását eredményezné - véli a Medef.

A kormány és a szakszervezetek részéről is hangos felzúdulást váltott ki az az ötlet, hogy a munkaerőpiacon eséllyel sem rendelkezők esetében fizethessenek a garantált minimálbérnél alacsonyabb összeget, amelyet ki lehetne egészíteni szociális juttatásokkal a minimálbér vásárlóerejéig. Ettől öt éven belül 50-100 ezer munkahelyet remélnek.

Hasonló mértékű állásgyarapodásra számítanak a munkáltatók attól a javaslattól, hogy töröljék el a törvényes munkaidőt minden vállalat esetében heti 35 órában meghatározó törvényt. Helyette a munkaadóknak és a munkavállalóknak kellene megállapodniuk kollektív szerződés formájában úgy a munkaidőről és túlórákról, mint a munkaidő beosztásáról.

A Medef engedélyezné minden kereskedelmi egységnek, hogy nyitva tartson esténként és vasárnaponként. Ez a turisztikai iparágban 50-200 ezer, a kereskedelemben és a logisztikában 40-100 ezer közötti új álláshelyet eredményezne.

A francia munkáltatók a munkaerőpiac rugalmasságának fokozása érdekében változtatnának a munkaszerződéseken: minden szektorban lehetővé tennék, hogy az építőiparhoz hasonlóan határozatlan idejű, de egy-egy adott projekt befejezésekor automatikusan lejáró munkaszerződést kössenek a munkavállalókkal. Pénzügyi téren a szektorális különadók és a Tobin-adó néven ismert pénzügyi tranzakciós adó eltörlését kérik a kormánytól.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.