Világgazdaság

Így fejlesztené a kormány a közlekedést

A Nemzeti Közlekedési Infrastruktúra-fejlesztési Stratégia keretében a kormány olyan alapvető célokat fogalmazott meg a 2014-2020 közötti időszakra, mint a megyeszékhelyek bekötése a gyorsforgalmi úthálózatba, illetve az országhatárok elérése gyorsforgalmi utakon - ezek megvalósításának feltételeit határozatban tette közzé a kormány.

A kormány szükségesnek tartja azt, hogy a 2014–2020. közötti időszakban tervezett közlekedési infrastruktúra-beruházások kapcsán olyan tervek készüljenek, amelyeket minden érintett szereplővel - a nyomvonalat meghatározó döntés meghozatala előtt - előzetesen és érdemben egyeztettek. A gyorsabb megvalósításához szükséges valamennyi engedélyezési eljárás egyszerűbb legyen - fogalmazza meg a határozat.

A cél az, hogy az ügyintézés tényleges határideje ne haladhassa meg a 60 napot, az engedélyek hatályának lejárta pedig ne eredményezze a beruházás ellehetetlenülését. Ezért az eljárásoknak párhuzamosan kell lezajlaniuk, egyrészt az eljárási idők csökkentése, másrészt az egymásnak - vagy önmaguknak - ellentmondó szakhatósági állásfoglalások kizárása céljából.

A kisajátításról azt tartalmazza a határozat, hogy a megvalósításhoz szükséges ingatlanok tulajdonjoga mielőbb állami tulajdonba kell, hogy kerüljön. A felszín alatti közút és vasút építésével érintett felszíni ingatlanokat pedig csak a legszükségesebb mértékben kell kisajátítani.

Fontosnak tartja a kormány azt is, hogy a környezetvédelmi engedélyezési eljárások során a szakhatósági eljárási idők rövidüljenek. Meg kell vizsgálni a közmeghallgatásokon a szakhatóság kötelező részvételét, továbbá meg kell valósítani, hogy legkésőbb a közmeghallgatást követő 15 napon belül a szakhatóságok között konszenzus alakuljon ki. A konszenzus hiányában a felügyeleti szerv - vagy szervek - legfeljebb további 8 napon belül adjanak az engedély szempontjából felhasználható állásfoglalást.  

Autók Tavaszi ülésszak - Vita Magyar Nemzeti Bank (MNB) Nemzetközi konfliktusok sztrájk infrastruktúra-fejlesztés Audi Hungaria Motor Kft. Gordon Brown kutatás Simicska Lajos OTP hivatali visszaélések turizmus Ünnepek makroadatok sport közlekedésFővárosi ügyek Tőzsdei elemzések Lázár János forintárfolyam Ukrajna autóipar Vlagyimir Putyin Bűnügyek oktatás energetika görög adósság Reklám és Média makromutatók Részvénypiacok Útdíj mezőgazdaság Élelmiszerpiac A munka világa Deviza- és árupiac Quaestor IMF-megállapodás utazás konferencia Mol Botrányok a politikában Európai Unió Egyesült Államok Facebook biztosítás infokommunikáció korrupció