BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Négy embert vettek őrizetbe sikkasztás gyanújával

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Négy embert vettek őrizetbe a Magyar Nemzeti Bank (MNB) feljelentése nyomán csütörtökön sikkasztás gyanúja miatt indított eljárásban - közölte a rendőrség.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának közleményében mindössze annyit írtak, hogy az MNB feljelentése alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön nyomozást rendelt el sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Az ügyben a nyomozók házkutatást tartottak és iratokat foglaltak le, négy embert gyanúsítottként hallgattak ki, majd őket bűnügyi őrizetbe vették - tették hozzá.

Az utóbbi időben az MNB több pénzintézetnél indított vizsgálatot, elsőként a Buda-Cash Brókerháznál. Február 24-én Windisch László, az MNB alelnöke bejelentette, hogy bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt büntetőfeljelentést tettek. Kifejtette: a Magyar Nemzeti Bank több évtizedes visszaélés-sorozatot gyanít a Buda-Cash Brókerháznál, ezért azonnali hatállyal felfüggesztette annak működési engedélyét, és a brókerházzal összefüggésbe hozható Dél-Dunántúli Regionális Bank (DRB) bankcsoporthoz tartozó négy banknál is hozott korlátozó intézkedéseket.

Március 3-án az MNB bejelentette, hogy ismeretlen tettesek ellen feljelentést tettek a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-nél történt, a jegybank álláspontja szerint bűncselekmények gyanúját felvető események miatt.

Ma ugyancsak az MNB közölte, hogy a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt részlegesen felfüggesztette a Hungária Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, felügyeleti biztost rendelt ki a céghez és büntető feljelentést is tett a rendőrségen.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.