Világgazdaság

Moszkva kiperelné a pénzét Kijevből

Új színhelyre terjedt ki az orosz–ukrán konfliktus, miután az orosz pénzügyminisztérium a londoni legfelsőbb bíróságon perelte be Ukrajnát egy tartozás miatt. Kijev tudatosan nem törlesztette a 2013-ban kapott, tavaly decemberben lejárt 3 milliárd dollár értékű kölcsönt, mondván, Moszkvának is csak olyan feltételek mellett fizetnek, mint az adósságátrendezési programban részt vevő többi hitelezőnek.

A vitatott összeget annak idején még abban a reményben adta Oroszország Ukrajnának, hogy ezzel megmenti Viktor Janukovics hatalmát, ám hiába, két hónap múlva az államfő megbukott. Moszkva eurókötvényben adta a kölcsönt, ezzel viszont hivatkozási alapot adott Kijevnek arra, hogy ezt kereskedelmi hitelként kezelje, és elvárja, hogy az orosz fél is törődjön bele a többi kötvénytulajdonos által elfogadott feltételekbe. (Ez 20 százalékkal névérték alatti visszafizetést jelent, többéves türelmi idővel.) Az oroszok fogadókészségét az se növelte, hogy a tárgyalások alatt az ukránok rendszeresen azt mondták, nem is hitelről van szó, hanem egyfajta vesztegetési pénzről.

Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter e heti nyilatkozatai szerint azért kényszerültek pereskedésre, mert megegyezési kísérleteik sikertelenek maradtak – elemzők hosszú eljárásra számítanak, hacsak nem születik politikai egyezség. (A per színhelye azért London, mert a kötvényeket annak idején brit szabályozás szerint bocsátották ki.)

Az orosz ügye többször előkerült a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) zajló tárgyalásokon is. Az IMF tavaly márciusban hagyta jóvá az Ukrajnának szóló négyéves hitelprogramot, amelynek keretében 17,5 milliárd dollárt nyújt. Elvben a vitatott orosz hitel is akadályt jelenthetett volna a program folytatásában, de az IMF tavaly ezt egy belső szabálymódosítással megoldotta. Ettől függetlenül a szervezet eddig csak egy hitelrészletet folyósított, a folytatás attól függ, miként zárul a reformok most zajló felülvizsgálata. A Goldman Sachs friss elemzése szerint segíthetett Kijevnek, hogy Arszenyij Jacenyuk kormányfő nem bukott el az e heti bizalmatlansági szavazáson, és jó esély van arra, hogy az IMF átutalja a második, 1,8 milliárd dollár körüli hitelrészletet.

Ukrajna Oroszország hitelBernie Sanders MSZP-ügyek