Világgazdaság

Ne lepődjön meg - Fegyveres behajtókat vet be a NAV

A jövőben a fegyverrel járó pénzügyőrök is részt vesznek az államot megillető összegek beszedésében, emellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) növeli a végrehajtók számát és gyorsul a hivatal reakcióideje is a tartozások beszedésénél - tájékoztatta Molnár Tamás helyettes államtitkár a Magyar Időket az adóvégrehajtás átalakuló rendszeréről.

A lap keddi számában megjelent interjúban a szervezet végrehajtási ügyekért is felelős szakmai irányítója úgy fogalmazott: meg kell akadályozni, hogy egyesek nevén tíz- és százmilliós tartozások halmozódjanak fel, ez pedig leginkább úgy lehetséges, ha a rögvest megteszi a szükséges lépéseket. Először minden késedelembe eső adófizetőnek - lehetőleg elektronikus úton - értesítést küldenek, majd ezután nem sokkal megkezdődik az eljárás.

Beszámolt arról is, míg az utóbbi időkben főként a bankoknak küldött átutalási megbízásban, vagyis az inkasszókban bíztak a hivatalnál, ezután egyre többször kopogtatnak majd be az adósokhoz a NAV emberei, miközben az inkasszók száma sem csökken.

Elmondta: kevesebb ember marad az irodában, többen kapják feladatul egyes adósok felkeresését, valamint bekapcsolódnak a teendők elvégzésébe - az egyébként fegyverrel járó - pénzügyőrök is. Az egyenruhások elejét vehetik annak is, hogy támadás érje az államot megillető összegekért fellépő NAV-osokat.

Molnár Tamás az interjúban kiemelte: jelenleg több mint nyolcezer olyan jármű fut az utakon, amelyet a hatóság végrehajtás alá vont, de még nem vett el a tulajdonostól. Hasonlóra a jövőben csak akkor kerülhet sor, ha az illető rendszeresen törleszti adótartozását - hívta fel a figyelmet.

NAV adóellenőr EU-csúcs Apple Jean-Claude Juncker adózás