A világ legnagyobb szabású multinacionális kereskedelmi megállapodása került tető alá, miután Aucklandben a 12 csatlakozó állam képviselői aláírta a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) alapszerződését. Az észak- és dél-amerikai, ázsiai országok, valamint Ausztrália részvételével felálló TPP a világgazdaság 40 százalékát fedi le – még úgy is, hogy Kína nincs benne –, az öt évig tartó előkészítést most kétéves ratifikációs folyamat követi.
Életbe lépéséhez az kell, hogy legalább tagországok fele elfogadja, úgy hogy ezekre jusson a csoport összesített GDP-jének legalább 85 százaléka – ez akkor jön ki, ha az USA és Japán a ratifikálók között van. A 160 ezer oldalas partnerségi szerződés keretében egyebek közt felszámolnak egy sor vámjellegű, illetve másfajta akadályt a tagországok közti kereskedelemben, jobban megnyitják a piacokat a külföldi befektetők előtt, standardként elfogadják az ILO szerinti munkajogi előírásokat, közös szabványokat hoznak az e-kereskedelemben, illetve a szabadalmi védettség idejében.
Az USA-ban heves vitákat váltott ki a TPP, elsősorban a demokraták körében, így Barack Obama hivatali idejében, 2017. január végéig, már aligha írják alá. Japánban pedig az nehezíti meg a dolgot, hogy egy pártfinanszírozási ügy miatt a múlt héten lemondott az eddigi főtárgyaló, Akira Amari gazdasági miniszter. Számos érintett országban tiltakoztak civil szervezetek a TPP-tárgyalások során – az aláírás idején pedig Új-Zélandban tüntettek ellene –, főleg azért, mert mindvégig nagyon keveset hoztak nyilvánosságra annak tartalmáról. Az egyik fő kifogás az volt, hogy a külföldi vállalatok pert indíthatnak, ha úgy vélik, hogy egy adott ország jogszabályai veszélyeztetik a profitjukat (ez az egyik legvitatottabb tétel egyébként az EU és az USA között készülő szabadkereskedelmi egyezményben is).
A TPP országai
Ausztrália, Brunei, Chile, Japán, Kanada, Malajzia, Mexikó, Peru, Szingapúr, Új-Zéland, USA, Vietnam
