Világgazdaság

Századvég: Orbán még mindig vezet, Vona népszerűsége csökkent

A Századvég Alapítvány február végén készített közvélemény-kutatása szerint továbbra is Orbán Viktor miniszterelnök a legnépszerűbb politikus a parlamenti pártok vezetői közül, a Fidesz-KDNP pedig jelenleg is stabilan őrzi vezető szerepét az ellenzékkel szemben.

A kutatóintézet az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében kifejti, a kormánypártok a teljes népesség körében 34 százalékon, a biztos szavazók körében 46 százalékon állnak. Utóbbi kategóriában a Jobbiknál 23 százalékot, az MSZP-nél 14 százalékot, a Demokratikus Koalíciónál (DK) 9 százalékot, az LMP-nél 4 százalékot, az Együtt - a Korszakváltók Pártjánál pedig 1 százalékot mutattak ki.

Kiemelik továbbá, hogy a felnőtt lakosság közel fele (49 százaléka) van kedvező véleménnyel Orbán Viktorról, akit a népszerűségi rangsorban Vona Gábor, a Jobbik elnöke és Schiffer András, az LMP társelnöke követ, jelentősen lemaradva, egyformán 28 százalékos mutatóval. Megjegyzik, továbbra is Gyurcsány Ferenc és Tóbiás József megítélése a legkevésbé kedvező, a DK vezetőjének esetében 17 százalék, az MSZP elnök-frakcióvezetőjénél pedig 15 százalék a pozitív vélemények aránya.

A felmérés készítői az elmúlt egy év szimpátiaadataira hivatkozva aláhúzzák, - a vizsgált politikusok körében - csupán a miniszterelnök népszerűsége növekedett trendszerűen, összesen 7 százalékponttal. A Századvég adatai szerint az öt politikusból ebben az időszakban Vona Gábor népszerűsége csökkent a legnagyobb mértékben, 7 százalékponttal, míg Tóbiás Józsefé 3 százalékponttal, Schiffer Andrásé pedig 2 százalékponttal lett alacsonyabb. Ellenzéki oldalon kizárólag Gyurcsány Ferenc tudta növelni népszerűségét, 1 százalékponttal.

A Századvég közölte, kutatását telefonos kérdőíves felméréssel végezte február 20-25. között, amelynek során ezer, véletlenszerűen kiválasztott felnőttet kérdezett meg. Tájékoztatásuk alapján az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

Autók Tavaszi ülésszak - Vita BÉT - Napi események Nemzetközi konfliktusok EU-csúcs Lakossági energia és üzemanyagárak kutatás turizmus tech makroadatok sport Nyugdíjkérdés Magyarországon szerencsejáték Külföldi lapvélemények autóipar Elemzői vélemények Hitelek: lakás oktatás energetika autó A KSH jelenti repülés Reklám és Média makromutatók Részvénypiacok fogyasztási cikkek A munka világa Fúzió és akvizíció utazás GDP-adatok konferencia Befektetési lehetőségek Botrányok a politikában menekültek Európai Unió Fővárosi ügyek Egyesült Államok Facebook biztosítás ingatlanpiac Angela Merkel Egészségügy - Gyógyítás Adórendszer Magyarországon