Világgazdaság

Újabb öngyilkos merénylő robbantott - ezúttal Pakisztánban

Öngyilkos merénylő robbantott vasárnap a kelet-pakisztáni Lahor város egyik nyilvános parkja előtt, legalább 38-an életüket vesztették, és több mint 100-an megsebesültek.

A robbanás a Gülsán-e-Ikbál park főbejáratához közeli parkolóban történt - közölte a Samaa News hírcsatorna. "Legalább 38-an meghaltak, és több mint százan megsebesültek" - mondta Musztanszar Feroz rendőrségi vezető a Reuters hírügynökségnek.

Dzsam Szajjad Huszain, a helyi mentőegységek szóvivője szerint a sebesülteket különböző kórházakba szállították a városban. A sebesültek többsége nő és gyermek - tette hozzá.Helyi sajtóértesülésekből úgy tudni, hogy a pokolgépet valószínűleg egy motorhoz rögzítették, viszont a rendőrség eddig nem erősítette meg ezt. Egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta a robbantást.

Pakisztánban a sikeres katonai fellépés ellenére a kormányellenes tálibok kisebb csoportjai továbbra is képesek támadásokat indítani a biztonsági erők és polgári célpontok ellen. A tálibok egykor kiterjedt területeket tartottak ellenőrzésük alatt az ország északnyugati részében, de a 2009-ben indult katonai műveletek kisebb, elszigetelt területekre szorították vissza őket.

 

MSZP-ügyek