Világgazdaság

Önnél is csőtörés volt? Erre figyeljen!

Az elfagyott vezetékekben, vízórákban a most kezdődő enyhülés nyomán olvad ki a jégdugó.

A januári extrém hideg miatt a hónap első felében 20-30 százalékkal több lakásbiztosítási káreseményt jelentettek be az ügyfelek, mint egy évvel korábban, duplájára nőtt például a csőtörések száma a vízcsövek elfagyása miatt – közölte a K&H Biztosító és az Union az MTI-vel.

Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: egy fagyás miatti vízcsőtörés jelentős kárt okozhat, és a legtöbb esetben a vízcsőtörésekért és a vízóra-elfagyásokért a tulajdonosok a felelősek, nem a vízszolgáltató. Fontos tudni, hogy a vízkárokra is kiterjesztett lakásbiztosítások a víz által okozott károk és a helyreállítási költségek mellett 50 ezer forintig az esetleg elfolyt víz értékét is megtérítik. Az eltört vízóra pótlásának a költségére azonban nem nyújtanak fedezetet - tette hozzá Kaszab.

Maják Viktor, az Union kommunikációs igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a fagyveszélynek kitett csöveket célszerű ismét ellenőrizni: az elfagyott vezetékekben, vízórákban ugyanis csak a most kezdődő enyhülés nyomán olvad ki a jégdugó, ami eddig megakadályozta a víz elszivárgását. Ennek nyomán várható, hogy tovább nő a fagyással kapcsolatos kárbejelentések száma.

Szekeres Ferenc, a biztosítási alkusz Amblen Kft. ügyvezetője arra hívja fel a figyelmet, hogy főszabályként a vízóra utáni szakasz csőtörése esetén térítenek a társaságok. Más esetekben csak akkor van esély a térítésre, ha drágább, prémium szerződést kötöttek. Fontos, hogy a csőtörés ténye a kárszakértő kiérkezéséig bizonyítható legyen: tartsuk meg a törött csődarabot, és ha lehetséges, ne temessük vissza gödröt, illetve ne falazzuk vissza az érintett részt. Ha ez nem lehetséges, akkor készítsünk róla fényképeket – mondja Szekeres.

Nem állandóan lakott épületnél kármegelőzési kötelezettségünk van, ami ebben az esetben a víztelenítést jelenti az ingatlanban. Ha ezt elmulasztjuk, akkor a biztosító mentesül a kártérítés alól. Mielőtt elkezdjük a kárrendezést, nézzünk utána milyen szolgáltatásokat tartalmaz a szerződésünk, mert sokszor zsákutcába futhatunk – hívta fel a figyelmet Szekeres.

Richter Gedeon Nyrt. lakásbiztosítás csőtörés Lázár János Wizz Air vezeték káreseményCsepreghy Nándor ingatlanpiac vízóra Mark Zuckerberg