Új HR-vezető a Continentalnál
Markus Strothjohann személyében új országos HR-vezetőt nevezett ki a Continental csoport. A német szakember a bielefeldi egyetemen, illetve a berlini legfelsőbb bíróságon végezte jogi tanulmányait. 2006-ban kezdett el dolgozni a Continentalnál HR-generalistaként Aachenben. 2008-ban HR business partnerként folytatta a munkát a cégcsoport hannoveri központjában. 2012 januárjában HR-csoportvezetőnek nevezték ki a gumiabroncs-divízió kutatás-fejlesztési részlegénél. 2014-ben a vállalati HR-funkciók vezetőjévé lépett elő. 2017 márciusa óta a Continental csoport magyarországi HR-vezetője, budapesti székhellyel. A Continental a világ egyik vezető autóipari beszállítója, Magyarországon hat gyárral és egy gumiabroncs-kereskedelmi központtal van jelen, s a bérelt munkaerővel együtt mintegy nyolcezer munkavállalót foglalkoztat.
Digitálisan népszerűsítik a turizmust
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) marketingkommunikációért felelős vezérigazgató-helyettesének nevezték ki Bánhegyi Zsófiát. Az új vezető a Magyar Telekom kommunikációs igazgatója volt korábban. Pályafutását a Nestlé Magyarországnál kezdte, majd a KLM légitársaság közép-európai termékmenedzsereként, később Kelet-Közép-Európa tizenkét országáért felelős loyalty menedzserként dolgozott. Volt a Heti Válasz Kiadó lapigazgató-helyettese, majd a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs vezetője. Dolgozott a Magyar Telekom leányvállalatánál, a T-Systems Magyarországnál marketing- és kommunikációs igazgatói pozícióban. Két évvel ezelőtt pedig a Magyar Telekom csoport kommunikációs igazgatója lett. Az MTÜ új vezetőjének fontos szerepe lesz abban, hogy a legújabb digitális marketingeszközök alkalmazásával népszerűsítse a magyar turizmust külföldön és belföldön egyaránt.
Igazgatócsere a könyvterjesztőknél
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) taggyűlése nagy többséggel Péterfy Gergely – József Attila-díjas – szerzőt választotta igazgatónak öt évre – idézi az MTI
a szervezet elnökét. Kocsis András Sándor elmondta, hogy Péterfy Gergely nem csupán a kortárs irodalom fontos alakja, hanem kiváló menedzseri képességekkel is rendelkezik. Feladata igazgatóként a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált és az Ünnepi Könyvhetet is rendező MKKE napi ügyeinek kezelése, szervezése és külső képviselete lesz. Péterfy Gergely azt jelölte meg legfontosabb törekvéseként, hogy új támogatókat szerezzen az MKKE működésének, közvetítsen a felek között az Alexandra-csőd miatti rettenetes szituációban, és segítse a forráshoz jutást a nehéz helyzetbe került kiadók kárpótlására. 2018-ban Szerbia lesz a Budapesti Nemzetközi Könyvvásár országdíszvendége. A következő frankfurti könyvvásáron a Külgazdasági és Külügyminisztérium a Balassi Intézettel – a korábbinál szorosabb együttműködésben – közösen bérel egy minden eddiginél nagyobb, 130 négyzetméteres magyar standot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.