BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Merre tart Irán?

Kívülről csendesnek tűnő, ám nagyon fontos elnökválasztást tartottak a közelmúltban az Iráni Iszlám Köztársaságban. Az előzetes várakozásoknak megfelelően Haszan Róháni jelenlegi elnök magabiztosan újrázni tudott. A 2015-ös atommegállapodással (és így az iráni atomprogram nemzetközi ellenőrzés alá helyezésével) történelmet író politikust ellenfelei – köztük a keményvonalas Ebrahim Raiszi – nem tudták érdemben megszorongatni: 57 százalékos szavazati aránnyal az első körben abszolút többséget szerzett, és 2013-as megválasztásához képest ötmillió szavazattal (és hét százalékponttal) növelte támogatóinak számát.

Róháni sikerével ugyan a papírforma érvényesült, a választások fontosságát azonban nem szabad elintéznünk ennyivel. A mérsékeltnek tartott elnök újraválasztásával folytatódni fog az elmúlt években megindult iráni külpolitikai és külgazdasági nyitás, amely különösen fontos az amerikai kormányzat egyre Irán-ellenesebbé váló retorikájának idején. Ráadásul az iszlám köztársaság hagyományos vallási-politikai vezetése (köztük maga a legfőbb vallási vezető is) szokatlanul kritikus hangot ütött meg Róhánival szemben az elnökválasztási kampányban, bírálva az elnök gazdasági és külpolitikáját. A feszültségek az államfő és a konzervatív vezetés között kézzelfoghatóvá váltak a kampányban: Róháni „bebörtönzőknek” nevezte ellenfeleit, ami egy hivatalban lévő állami vezetőtől szokatlanul nyílt retorika az iráni rezsim túlkapásaival szemben. Ennek ellenére a választások – iráni keretek között legalábbis – szabályszerűen mentek végbe, Róháni pedig folytathatja megkezdett politikáját.

Ez pedig nagyon fontos jelzés az iráni társadalomtól a külvilág, elsősorban a Nyugat számára. A választók nemcsak tolerálták az atommegállapodással és azt követően a szankciók felfüggesztésével a gazdasági válságot kezelni igyekvő Róháni mérsékelt politikáját, de a viszonylag magas szavazatszám alapján még aktívan támogatták is. Ez az Irán nem Mahmúd Ahmadinezsád Iránja, hanem a világra egyre nyitottabb, a nyugati kapcsolatépítést preferáló társadalom.

Természetesen a választások nem csak értékekről szóltak. Róháni megválasztásához a gazdaság állapotának javítása is nagyban hozzájárult, amit leginkább talán az infláció negyven százalék feletti szintről tíz százalékra mérséklése mutat. Ez a kép azonban inkább vegyes, mint egyértelműen pozitív: a fiatalok munkanélkülisége ismét emelkedik az országban (tavaly már harminc százalék fölé kúszott), és sokak szerint a szankciók feloldását követő gazdasági fellendülést a kormánynak nem sikerült a szegényebb rétegek javára fordítania.

A feszültségek minden bizonnyal megmaradnak a következő időszakban is. Sokatmondó, hogy sem Ali Khamenei vallási vezető, sem Ebrahim Raiszi nem gratulált Róháni győzelméhez. Sokak szerint Raiszit szemelték ki Khamenei utódjának, amihez a jelenlegi elnöki kampány imázsépítéssel járult hozzá az iráni társadalomban. Ez esetben a mérsékelt külpolitika bírálata nem jelent jó előjelet a következő évekre nézve. Ráadásul Donald Trump és a republikánus elit egy részének Irán-elle­nessége és iszlámellenes retorikája folyamatos muníciót jelent Róháni bírálói számára.

Az Európai Unió egy dolgot tehet ebben a helyzetben: folyamatosan mélyítenie kell a gazdasági kapcsolatokat Iránnal. Természetesen felmerülnek morális kérdések az iráni rezsimmel való együttműködés kapcsán – az ország szíriai, libanoni és palesztin szereplőkkel való együttműködése nem éppen a stabilitást szolgálja –, ennek ellenére azonban a kereskedelem és a befektetések intenzifikálása hosszú távon is pacifikálhatja az országot. A kölcsönös függőségek az elmúlt évszázadokban, ha nem is tökéletes, de a lehető legjobb megoldásnak tűntek a nemzetközi stabilitás megteremtésére. A különböző együttműködéseket – így például a sokat vitatott magyar–iráni atomügyi megállapodást – is ilyen kontextusban kell értelmeznünk, amely hosszú távon hozzájárul Iránnak a világgazdaságba való fokozottabb integrációjához. Erre jelenleg az iráni elnök és a társadalom is nyitott – meg kell ragadnunk tehát a lehetőséget.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.