BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

16

Kelet-Európába tart a Xiaomi

Kinőtte a kínai piacot a Xiaomi, ezért olcsó, de funkciókkal gazdagon felszerelt okostelefonjaival, viselhető számítástechnikai eszközeivel és egyéb mobil készülékeivel hamarosan megjelenik az európai piacon is. | mti

Félmilliárdos viharkár keletkezett

az ingatlanokban két nap alatt

A hétfői és a keddi viharok után a biztosítókhoz csaknem 4000 bejelentés érkezett, a károk előzetesen becsült értéke megközelíti az 500 millió forintot – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). A közlemény szerint az ingatlanokat átlagosan 125 ezer forintos kár érte, de azokban az esetekben, amikor az ingatlanok tetőszerkezete sérült meg, több százezer forintos a kár. A bejelentések mintegy 60 százaléka a vihar, illetve az orkán erejű szél okozta károkra vonatkozott. Eddig

a legtöbb bejelentés Budapestről, Pest és Somogy megyéből érkezett – írták. A Mabisz és a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2016 végén 3,122 millió lakásbiztosítási szerződést kezeltek a magyarországi biztosítótársaságok. | vg

Nyugdíjkedvezmény

Eddig kétezren vették igénybe

a Nők 40 kedvezményt, amely

40 éves munkaviszonnyal a korhatár elérése előtt is lehetővé teszi a nyugdíjba vonulást – közölte Novák Katalin, az Emmi államtitkára. | vg

Figyelnek Ronaldóra

Vámtisztviselők ellenőrizték annak a jachtnak a papírjait, amelyet Cristiano Ronaldo bérelt, és amelyen

a Real Madrid portugál labdarúgója tartózkodott családtagjaival, barátaival. A Hola! bulvármagazinnak nyilatkozó spanyol adóhatóság szerint „rutinellenőrzés folyt”. A magazin képeket is közölt a Baleár-szigetekhez tartozó Formenteránál a jachtra felszálló, majd azt elhagyó vámtisztviselőkről. Az adóhatóság közlése szerint az ellenőrzésnek semmi köze nem volt Cristiano Ronaldo folyamatban lévő ügyéhez, amelyben a négyszeres aranylabdásnak július 31-én kell megjelennie a bíróságon. A spanyol ügyészség júniusban azzal gyanúsította meg Ronaldót, hogy 2011 és 2014 között 14,76 millió euró (4,5 milliárd forint) adót nem fizetett be az államkasszába. | VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.