BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hírsor

Trükköznek a bulinegyedben

Az ellenőrök mintegy 35 ezerrel több nyugtát és 62 millió forinttal több bevételt regisztráltak a bulinegyedben lévő szórakozóhelyek online pénztárgépeiben, mint a korábbi időszakban. Volt olyan cég, amely a rendes heti forgalmának négyszeresét jelentette be az akció hetére, majd az ellenőrzések után bevétele visszaállt a korábbi szintre. Olyan egység is akadt, amely épp az akció hetében zárt be „technikai okok miatt”, ám előtte és utána zavartalanul működött. Nyolc vendéglátóhelyből egy működését teljesen felfüggesztették, további hat vendéglő konyháját pedig bezárták az ellenőrök. | vg

Tovább nő a cementipari óriás

Tovább növeli magyarországi piaci részesedését a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC), mely – amint az a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) eljuttatott fúziós kérelemből kiderül – megvásárolta a magyarországi Cemex-érdekeltségeket a Rohrdorfer Grouptól. Az akvizícióval a vállalat elsődleges célja piaci pozíciójának további erősítése, valamint tevékenységének kiterjesztése Magyarországon. A DDC hazánk egyik meghatározó építőanyag-gyártója, amely cementet, transzportbetont, továbbá kavics- és beton-adalékanyagot állít elő, szolgáltatásai a betontechnológia teljes spektrumára kiterjednek. Közel 500 alkalmazottat foglalkoztat a cég, éves konszolidált árbevétele 2015-ben meghaladta a 43 milliárd forintot. A DDC két cementgyárban folytat termelést, Beremenden és Vácott. | S. T.

Pluszforrás a felügyeletnek

Személyi kiadásokra idén 322,5 millió, az önálló informatikai működés előkészítésére és informatikai többletköltségekre pedig legfeljebb 300 millió forintot kaphat a Szerencsejáték Felügyelet. | vg

Spórolhatnak a CNG-sek

Július 1-jétől az állami vagy helyi önkormányzati feladatot ellátó vállalatok, szervezetek visszaigényelhetik a közlekedési célra felhasznált földgáz jövedéki adóját. Ennek alapján a Nemzeti Közművek várakozásai szerint a jövőben egyre több környezetkímélő CNG-üzemű jármű jelenhet meg a hulladékgyűjtők, a rendőrség és más közfeladatot végző cég, illetve szervezet flottájában. A Nemzeti Közművek kiemeli, hogy a hozzá tartozó Főgáz már 2014 júliusa óta látja el sűrített földgázzal az FKF Zrt. járműveit, piacvezetőként két közforgalmi és két üzemi CNG-töltő állomása van, leányvállalatán keresztül pedig a kaposvári tömegközlekedés üzemanyagát is biztosítja. A társaság szerint a szabályozás révén Magyarországon néhány éven belül akár több tízezer ilyen meghajtású autó közlekedhet. | vg

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.