Jobb kenyér süthető az idei búzából
A gabonatermelők jelzései alapján a magtárakba kerülő búza mennyisége várhatóan alacsonyabb lesz a múlt évinél, de ez csak a kivitel mennyiségére van hatással, a hazai keresletet bőven fedezi a termés – áll a Gabona Control előzetes vizsgálatok alapján készített összefoglalójában.
A búza minősége nemcsak a termelők vagy a pékek gondja, a minőség és az ezzel sok tekintetben összefüggő ár a nemzetgazdaság szempontjából is jelentős. Az aratás még a legtöbb helyen hátravan, de az első minták már beérkeztek a Concordia Közraktár Zrt.-hez tartozó Gabona Control laboratóriumába – hívta fel a figyelmet Halmos Gábor, a Concordia vezérigazgatója.
Az elmúlt évek gyakorlata szerint a Gabona Control laboratóriumába először a jobb minőséget megcélzó gazdálkodók búzamintái érkeznek be. Idén az érés utolsó fázisában a kevés csapadék miatt a szemek nem tudtak mindenhol teljesen kifejlődni, így az úgynevezett hektolitertömeg-értékek az első tapasztalatok szerint alacsonyabbak lesznek a tavalyi, 81,2 kilogramm/hektoliter átlagnál. Ebből az értékből lehet következtetni a búzából nyerhető liszt mennyiségére.
A nagyobb hektolitertömeg általában jobb minőséget jelent.
A Gabona Control eddigi tapasztalatai szerint ugyanakkor a fehérje- és sikértartalmak a kisebb termésátlag miatt idén kicsit magasabbak lesznek. A sikért a vízben nem oldódó fehérjék alkotják. Ez adja a tészta térhálós szerkezetét, ami lehetővé teszi, hogy a kenyér kelése során képződő szén-dioxid bent maradjon a tésztában, így az lazább, szivacsos szerkezetű legyen.
Mivel eddig nem volt csapadékos az aratás, nincsenek csírázott szemek, az ezt megmutató esésszámértékek a korábbiakhoz hasonlóan jól alakulnak, ami szintén arra utal, hogy az idei búzából jó minőségű kenyerek készülhetnek.
Mivel a búza tőzsdei áru, árát nemcsak a hazai termés mennyisége és minősége befolyásolja. A külföldi, akár tengerentúli termés és az egyre növekvő átmenő készletek – vagyis az év végéig vagy a következő aratásig fel nem használt, raktárakban maradt gabona mennyisége – is komoly hatással vannak a búza piaci árára – mutatott rá a cégvezető. Mivel az elmúlt években folyamatosan nőttek a világ gabonakészletei, nyomottak az árak.
Az agrártárca arra számít, hogy a jelenleginél jobb árakon talál piacra a magyar búza. Európa jelentős gabonatermelő országaiban természeti csapások tizedelték a termést, így a magyar kenyérgabona külpiaci eladási lehetőségei és felvásárlási árai is javulhatnak.


