BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem tolta meg a nettó kereseteket a béremelés

A minimálbér-emelés a vártnál kevésbé érintette a nettó kereseteket, ugyanis az adóoptimalizálók körében – akik vállalkozóként minimálbérre jelentették be magukat –

2 százalékkal, a minimálbéres munkavállalóknál 8,5 százalékkal, míg a garantált szakmunkás-bérminimumon foglalkoztatottaknál 9 százalékkal emelkedtek átlagosan a nettó bérek tavaly december és idén május között – ismertette felmérését a GKI Gazdaságkutató Intézet. Mint ismert, január 1-jén lépett életbe a béremelés, így a minimálbér bruttó értéke 15, a szakmunkás-bérminimumé pedig 25 százalékkal emelkedett. A kutatás szerint a nettó és a bruttó keresetek növekedésének eltérő mértéke azzal magyarázható, hogy a reprezentatív, 1000 munkavállalóra kiterjedő felmérésben nem a bevallott, hanem a ténylegesen megkapott jövedelemre kérdeztek rá.

Életkor szerinti bontásban a 30 év alattiak a minimálbérnél és a garantált bérminimumnál is 9 százalék körüli nettó béremelkedésről, a már tapasztalt középkorú szakmunkások viszont 12 százalékos keresetnövekedésről, míg az idősebb szakmunkások csupán 2,4 százalékos fizetésemelésről számoltak be. A településszintű bontás arra mutatott rá, hogy a budapesti garantált bérminimumon foglalkoztatott szakmunkások nettó bére 15,5 százalékkal emelkedett, ezzel szemben a fővárosban minimálbéren foglalkoztatottak nettó fizetése nem változott az előző év decemberéhez képest. A GKI májusi lakossági felmérése szerint a vállalatok formálisan eleget tettek ugyan törvényi kötelezettségüknek, a nettó fizetéseket nem növelték ilyen mértékben, így a korábbi szürkepénzek csökkenése érzékelhető a nettó keresetek szerényebb emelkedésében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.