BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma

Májusban az előző év azonos időszakához képest a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 6,0, naptárhatástól megtisztítva 5,4 százalékkal nőtt – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentésében.

A jelentés kitért rá: az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 2,6, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 9,8, az üzemanyag-kiskereskedelemben 4,3 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. A májusi tempó meghaladta a várakozásokat, azonban azt hozzá kell tenni, hogy hónapról hónapra jelentős az éves növekedési ütem ingadozása, ami megnehezíti a rövid távú becslést. Ezt mutatja az is, hogy az év első öt hónapjában 3,7 százalékkal növekedett a kiskereskedelem forgalma – mondta Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető elemzője.

A kiskereskedelmi forgalom növekedése annak köszönhető, hogy folyamatosan emelkednek a bérek, jövedelmek Magyarországon – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Kiemelte: a keresetnövekedés kétharmadából a fogyasztás emelkedik, egyharmadát a lakosság megtakarítja. A miniszter úgy értékelte, mindkét folyamat jó és hasznos. Az egyik növeli a gazdaság teljesítményét, erősíti a gazdaság azon elemeit, amelyek a belső piacra termelnek. A másik hozzájárul ahhoz, hogy a megtakarításokból beruházások legyenek.

A minimálbér és a garantált bérminimum növekedése alapvetően azokat az alacsony keresetű csoportokat segítette, amelyeknél nagyobb arányt tesz ki az élelmiszerek vásárlása. Arra számítanak, hogy a lendületes bérnövekedés hatására a következő hónapokban az élelmiszerek fogyasztása növekedni fog – tette hozzá. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a májusi adatok azt mutatják, hogy megalapozott az idei 4 százalék feletti magyar gazdasági növekedési várakozásuk.

„A bővülés üteme nagyjából összhangban van a béremelkedések szintje alapján várttal” – véli Virovácz Péter, az ING elemzője. A szakember különösen azt tartja biztatónak, hogy a májusi gyors bővülés a tavalyi év azonos időszakának magas bázisa mellett valósult meg. Lefelé húzhatta a várakozásokat, hogy a korábban vártnál kisebb szerepet játszott az idei növekedésben a lakossági fogyasztás az első negyedéves GDP részletes adatai alapján. A lakossági fogyasztás bővülése a következő időszakban már jobban hozzájárulhat a növekedéshez, mint az első negyedévben. Az idei év egészét tekintve a májusi értéknél valamivel alacsonyabb éves átlagos növekedési ütemre számít az ING szakembere.

Az idén 10 százalék feletti reálbér-növekedés, az előző hónapokban 11 éves csúcsra ugró fogyasztói bizalom, a háztartások pénzügyi vagyonának meredek növekedése a következő hónapokban tovább gyorsíthatja a kiskereskedelmi forgalom bővülési ütemét – szól a TakarékBank értékelése is, elemzői az idén 4-4,5 százalékos növekedésre számítanak a kiskereskedelemben.

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője ugyanakkor úgy véli: a kiskereskedelmi adatok értékelésekor figyelembe kell venni az utóbbi évek szektorfehérítő intézkedéseit, például az online pénztárgépek és az EKÁER bevezetését, valamint a különböző termékekre vonatkozó áfacsökkentést. Ezen intézkedések miatt a tényleges kiskereskedelmi forgalom kisebb lehetett, mint amit a statisztikák mutatnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.