Nőttek a kockázatok

A nyersanyagpiacok egyik ismertetőjegye a pénzügyi piacok között a jelentős árfolyam-ingadozás. Manapság azonban úgy tűnik, mintha e jelenség is – a nyersanyagpiaci volatilitás – lassan eltűnőben lenne. A legutóbbi fejlemény, hogy a Goldman Sachs kedden történetének legrosszabb nyersanyagpiaci kereskedési bevételéről adott számot. Az alacsony kamatkörnyezet annyira a kereskedési bevételek alakulását állította a befektetői figyelem középpontjába, hogy a bank részvényei annak ellenére is 2 százalékot estek, hogy az eredmények jelentősen felülmúlták a várakozásokat. A bank bejelentette, hogy a több mint negyedszázados múltra visszatekintő üzletág jövőjét felül fogja vizsgálni.

A Goldman Sachs esete nem egyedi jelenség. A nyersanyagpiacokon befektető bankok és hedge fundok számára egyaránt rosszul sikerült az idei esztendő első fele. Az S&P GSCI commodity index 10,2 százalékot csökkent ezen időszak alatt, ami 2010 óta a legrosszabb első féléves teljesítmény. A jelentősen lecsökkent volatilitás a piacot még kockázatosabbá teszi, mivel nincsenek nagy árfolyammozgások, amelyeket ki lehetne használni, ami pedig visszahat a befektetői keresletre is.

A fentiek alapja az olajnál mint legjelentősebb nyersanyagnál például fundamentálisan – anélkül, hogy a részletekbe mennénk – az, hogy az Egyesült Államok kitermelése a Trump által meghirdetett gazdaságpolitika hatására várhatóan növekedni fog, amit jelenleg Líbia és Nigéria többlettermelése is kísér. A keresleti oldal viszont a várakozások szerint ezzel nem tart lépést, elsősorban a Kína gazdasági növekedésének ütemével kapcsolatos visszafogott előrejelzésekkel összefüggésben. Az OPEC – oldalán néhány olyan jelentős termelővel, mint Oroszország – az év elején kitermeléskorlátozást vezetett be, amit meg is hosszabbított 2018 március végéig, ám mindeddig ez nem vezetett az olajárak 50-55 dollár környékére történő emelkedéséhez.

Jogos lenne arra gondolni, hogy a nyersanyagárak emelkednek akkor, amikor az amerikai foglalkoztatottság is nő. Ez a megállapítás azon az elven nyugszik, hogy a dolgozó rendelkezésre álló jövedelme magasabb, így többet költ. Az Egyesült Államok a világhoz mért lakosságarányánál lényegesen nagyobb arányban használ fel nyersanyagokat. A világ papírfelhasználásának harmadáért, olajfelhasználásának negyedéért, szénfogyasztásának 23 százalékáért például az USA felel. Ennek ellenére az elmúlt tíz évben a nyersanyagárak párhuzamosan mozogtak az amerikai foglalkoztatottság alakulásával, nem ellentétesen.

A jelenség magyarázata a gazdasági növekedésben, illetve a technológiai fejlődésben rejlik. A növekedés során hosszabb távon ugyanis több erőforrás áll rendelkezésre, ami előmozdítja a kutatás-fejlesztést, és ez technológiai fejlődéshez vezet. Mindez lehetővé teszi, hogy kevesebb acélra legyen szükség egy autó előállításához, illetve benzinre a működtetéséhez. Közben az USA-ban termelt megújuló energia mennyisége nő, ugyanúgy, mint az iparág által foglalkoztatott emberek száma, ami tovább csökkenti a hagyományos fosszilis üzemanyagok árát. Fontos tényező az is, hogy a pénzügyi válság kirobbanása óta az Egyesült Államok a foglalkoztatottság növekedését laza monetáris politika mentén érte el. Az alacsony kamatok szintén lehetővé tették a vállalatok számára, hogy hitel felvételével is több embert foglalkoztassanak, így a nyersanyagtermelők több kutat fúrhatnak, több olvasztót és finomítót építhetnek, vagy a mezőgazdaságban több gabonát termeszthetnek, ami egyre több munkaerőt igényel. E növekedéssel bővebb nyersanyagellátás jön létre, ami az árakat csökkenti.

Előretekintve ez a pozitív korreláció valószínűleg továbbra is fennmaradhat, azaz az alacsony munkanélküliség mellett fennállhat alacsony nyersanyagár is az elkövetkező években. A Trump-kormány hangsúlyozza a fosszilis tüzelőanyagok és az atomenergia nagyobb mértékű termelésének szándékát, az acélgyártás és a mezőgazdasági termelés növekedését, ami a munkanélküliség alacsony szinten tartását is szolgálja. Mindez pedig nem hozza meg a befektetők kereskedési étvágyát.