BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több mint 500 milliárddal nőtt a hiány tavalyhoz képest, de az NGM nyugodt

Az uniós projektek finanszírozása miatt nagyot nőtt a deficit, s a lakásépítési támogatásból is több fogyott, de az NGM szerint így sincs veszélyben a korábban meghatározott 2017-es hiánycél.

Az államháztartás központi alrendszerének halmozott hiánya az év első felében 911,2 milliárd forintot tett ki – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Csak júniusban 697,9 milliárd forintos hiány keletkezett. Tavaly ilyenkor az államháztartás központi alrendszere 402,1 milliárd forintos halmozott hiányt mutatott. A tárca közleménye szerint a hiány alakulása a tervezettnek megfelelő, az uniós módszertan szerinti 2,4 százalékos hiánycél biztonsággal teljesíthető. A június végi deficit az egész évre tervezett 1166 milliárd forintos hiány 78 százaléka.

A központi alrendszeren belül a központi költségvetés 902,4 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 110,5 milliárd forintos deficittel zártak, az elkülönített állami pénzalapok pedig 101,7 milliárd forintos többletet értek el – közölte az NGM.

A nemzetgazdasági tárca három fő tényezőt emelt ki a vizsgált időszakból: az uniós projektek finanszírozását, a kamatkiadásokat és a lakásépítési támogatásokat. Jelentősen növekedtek az uniós pályázatokat hazai forrásból megelőlegező kifizetések – ezek együttes összege 1046,2 milliárd forintot tett ki, míg tavaly ugyanekkor 467,4 milliárd forintot. Hozzáteszik, hogy a költségvetésbe beérkező uniós bevételek nagyságrendje továbbra is lényegesen elmarad az uniós kifizetésektől. Ezzel kapcsolatban Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón elmondta, hogy Magyarország megelőlegezi a támogatásokat, és csak később számol el az Európai Bizottsággal. A tavalyi 2000 milliárd után idén már 2500-2700 milliárd forintot terveznek kifizetni.

Nőtt a lakásépítési támogatások összege is, ami az NGM szerint a kormány otthonteremtési politikájának sikerességét igazolja. A kamatkiadásokkal kapcsolatban azt emelte ki a minisztérium, hogy júniusban több kötvénysorozatnál is aktuálissá vált a kamatok kifizetése. A foglalkoztatáshoz kapcsolódó bevételekből (személyi jövedelemadó és a kapcsolódó járulékok) a tervezettnél több folyt be, és a kisadózók tételes adójánál (kata) is növekedés tapasztalható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.