BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Válaszút előtt a MOSZ

Információink szerint a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) megyei szervei közül több nem akar önálló listát állítani a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei küldöttválasztására, s inkább a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) listáján keresnének maguknak bejutási lehetőséget.

Mindez azért meglepő, mert a szervezet központja – Máhr András főtitkár-helyettessel az élén – a közelmúltban még éppen az önálló indulás mellett kardoskodott.

A MOSZ vezetése korábban külön alkut kívánt kötni a Magosszal. Utóbbi viszont ettől elhatárolódott, mondván: az borítaná a többi szövetségesével kötött megállapodását. A Magosz a múlt héten jelentette be, hogy 17 szakmai és érdekvédelmi szervezettel együttműködve állít jelöltlistát, ami történelmi szintű összefogásnak számít.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) küldöttgyűlése 2017. november 3-ra tűzte ki a megyei küldöttválasztások időpontját. A választási eljárás első állomása a jelölő szervezetek nyilvántartásba vétele, amit 2017. július 15-ig lehet megtenni. A hó elején megalakul az Országos Kamarai Választási Bizottság (OKVB) is, amely a kamarai választások lebonyolításának legfontosabb testülete lesz. Az OKVB feladata többek között a jelölő szervezet, a megyei küldöttjelölti listák nyilvántartásba vétele, a küldöttválasztás eredményének megállapítása, az országos, illetve a megyei alakuló küldöttgyűlés összehívása.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.