BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az NGM-nél nem aggódnak a magas hiány miatt

Az államháztartási hiány július végén közel a duplája volt a tavalyinak – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium adataiból. Júliusban 94,4 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás, így a központi alrendszer július végi halmozott hiánya 816,8 milliárd forint volt. Ezen belül a központi költségvetés 843,7 milliárdos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 81,8 milliárdos deficittel zártak, az elkülönített állami pénzalapok 108,7 milliárd forintos többletet értek el. Tavalyi az első hét hónapban az államháztartás 464,8 milliárd forintos hiányt mutatott, míg a tavalyi deficit 62,7 milliárd forint volt.

A minisztérium a többletet elsősorban a nagyobb adóbevételeknek tudja be. Szerintük a tavaly novemberi hatéves bérmegállapodás beváltotta a reményeket, hiszen az adóterheknek a foglalkoztatotti létszám és a keresetek növekedésével párhuzamosan történő csökkentése mellett is stabilitás jellemzi az államkasszát.

Az előző évhez viszonyítva érdemben növekedtek az áfa- és szja-bevételek, valamint egyes járulékok, s emellett az adatokban most jelentek meg a termőföld-értékesítésből származó bevételek. A kiadási oldalon az uniós projektekhez kapcsolódó kifizetések nőttek, elérték az 1090 milliárd forintot, ami tavaly ilyenkor 601,7 milliárd forint volt. Az NGM emellett az otthonteremtési programot említi még, ahol a lakásépítési támogatások már 37,9 százalékos növekedést mutatnak az előző év azonos időszakához képest. A minisztérium hozzátette, hogy az államháztartás helyzete stabil, az uniós módszertan szerinti 2,4 százalékos hiánycél továbbra is biztonsággal teljesíthető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.