Tömegessé vált augusztus elejére az amerikai kukoricabogár imágóinak rajzása – közölte a növényvédelmi hálózatban végzett megfigyelésekre, valamint a rovarcsapdák fogási eredményeire alapozva a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A kártevő intenzív rajzása és kártétele különösen szembetűnő Somogy megyében, ahol a Tolna megyével határos részeken a kukoricabibéken erős rágási károk figyelhetők meg. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy például Zala megyében az állománykezelések ellenére is tömeges az imágók repülése. Nem ritka, hogy egy-egy nőivarú virágzaton 10-12 bogarat figyelnek meg, ami rendkívül erős fertőzöttségnek számít. Fejér megye egész területén erős a rajzás, a károsítás a kukoricán kívül a napraforgóban is észlelhető.
A gazdasági kárt a kártevő talajban élő lárvája okozza a gyökerek kiodvasításával és elrágásával, a rajzó bogarak pedig a bibeszálak rágásával okozhatnak termékenységi zavarokat, ezzel együtt terméscsökkenést. A bogarak később befurakodnak a csuhélevelek alá, és megrágják az érő szemeket. A bibeszálak megrágásával okozott mennyiségi kártételen kívül a bogarak minőségi veszteséget is okoznak, ugyanis a sérüléseken át utat nyitnak a fertőző fuzáriumnak.
A Nébih arra hívja fel a figyelmet, hogy kártételi veszélyhelyzet esetén a gazdálkodók ne késlekedjenek, hanem időben kezeljék állományukat. A kezelésekkel nemcsak az idei közvetlen károk előzhetők meg, hanem a következő évi lárvakártétel is hatékonyan csökkenthető.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.