A tapasztalatok szerint a magyar fogyasztók többsége elégedett a webáruházak szolgáltatásaival. A webáruházaknak egy sor információt meg kell adniuk internetes honlapjukon a fogyasztóknak: idetartozik többek között a panaszkezelési módról, a békéltetőtestülethez való fordulás lehetőségéről, a vállalkozás székhelye szerint illetékes békéltetőtestület nevéről és székhelyének postacíméről szóló tájékoztatás és megannyi további információ – hívta fel a figyelmet közleményében a Budapesti Békéltető Testület. A kiemelt figyelem azért is indokolt, mert 2017-ben az egyre növekvő e-kereskedelem került a fogyasztóvédelem fókuszába: érdemes ezért minden szükséges információt tételesen és egyértelmű, közérthető megfogalmazással szerepeltetni.
Már az is jogsértésre adhat okot, ha például a tárhelyszolgáltató székhelyéről, telephelyéről vagy e-mail-címéről szóló tájékoztatás marad el, vagy éppen ha a fizetési kötelezettséggel járó megrendeléseknél nem alkalmaznak külön figyelmeztetést – áll a közleményben.
A békéltetőtestület közleményében idézte az Európai Bizottság legfrissebb felmérését is, amely szerint a megkérdezett fogyasztók nagyobb többsége bizalommal tekint a belföldi webáruházakból történő vásárlásokra, és több mint felük a határon túli szolgáltatókban is megbízik. Bizalomra ad okot a békéltetőtestület szerint az is, hogy itthon összességében nőtt a megkérdezett magyar kiskereskedők fogyasztóvédelmi tudatossága. Tény viszont, hogy a hibás termékekkel összefüggő kérdésekre már nem sokan tudták a pontos választ a belföldi vállalkozások közül. A fogyasztó és a vállalkozás közötti vitára ingyenes, gyors megoldást kínáló békéltetőtestületek létezését illetően hazánkban a megkérdezett vállalkozások körülbelül fele úgy válaszolt, hogy tud a békéltetésről, és él is annak lehetőségével, ha fogyasztóvédelmi vita támad egy fogyasztóval.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.