Növekszik a magánvásárlók aránya
Idén júliusban több mint 9300 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, ami közel 16 százalékkal haladja meg a 2016-os értéket – derül ki a Datahouse adataiból. Az első helyen a Suzuki állt, a másodikon az Opel, a harmadikon pedig a Skoda. Az első héthavi adatok szerint is a Suzuki vezette a listát, mögötte a Ford állt, a harmadik pedig az Opel lett.
Az első hét hónapban több mint 64 ezer új autót adtak el, míg egy évvel korábban még csak 54 ezret. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerint ez azt vetíti előre, hogy idén is folytatódik az új személygépjárművek forgalomba helyezésének növekedése, és a 2017-ben forgalomba helyezett új személyautók száma meghaladja majd a százezer darabot. Az MGE egyébként már az év elején is úgy prognosztizálta, hogy idén körülbelül hatszázalékos növekedés várható, így 102 ezer új autót helyeznek forgalomba Magyarországon. Ez a szám azonban még jóval elmarad a hitelválság előtti rekordévek eladásaitól, amikor kétszázezer új személyautó is gazdára talált.
Az első héthavi adatok szerint a legtöbben továbbra is a városi terepjárókat veszik, ezek eladása már csaknem 33 százalékot tett ki a teljes értékesítésből, míg egy évvel korában még csak 28,7 százalékot. A mérleg tehát egyértelműen átbillent a SUV-ok javára, míg korábban az alsó középkategóriás járművek vezették az eladási listát.
Jó az a trend is, hogy az exportált autók aránya némileg csökken, azaz a további szolgáltatások (szerviz, javítás) igénybevételére több autó marad az országban – tette hozzá Erdélyi Péter. Az MGE ügyvezető elnöke hozzátette: a magánvásárlók visszatérése is folytatódik, arányuk már meghaladja a harminc százalékot, miközben valószínűsíthető az is, hogy a céges vásárlások egy része is magánvásárlásnak tekinthető. Az elektromos autók értékesítéséről hivatalos adatok még nem állnak rendelkezésre, Erdélyi lapunknak úgy becsülte, hogy havi 70-90 ilyen jármű találhat gazdára Magyarországon.
A kishaszonjárművekből viszont 12 százalékkal kevesebb, mintegy 1400 járművet adtak el júliusban. Az MGE szerint a piac visszaesése a tavalyi magas bázissal magyarázható, amikor a közben beszüntetett NHP hatása jelentős volt. Az NHP kifutása előtt előrehozott vásárlások történtek, amelyek most lyukat okoznak a haszonjármű-értékesítésben. Az MGE-nél úgy vélik, hogy a kiegyenlítődési folyamat lezajlik, és a piac lépésről lépésre visszatér a normális kerékvágásba. Sokat javítana a helyzeten, ha a vegyes használatú kishaszonjármű ismét visszakerülhetne a palettára – már csak azért is, mert ez a kategória támogatná leginkább a kis- és középvállalatokat, ami deklarált kormányzati cél – emelte ki Erdélyi.
A nagyhaszonjárműveknél az év eleji visszaesés már megfordult, és növekedést mutat az első héthavi adat. Annak ellenére, hogy a nagy flottatulajdonosok némileg növelték a flottacserék időintervallumát, ami kisebb csúszást okoz a forgalmazásban, a stabil növekedési ütem helyreállt.


