BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sokéves csúcsok a légi forgalomban

A légi áruforgalom bővülési üteme hét, az utasforgalom pedig tizenkét éves csúcsán volt az első fél évben az előző évihez viszonyítva a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint. A montreali székhelyű, több mint kétszáz légitársaságot magában foglaló kereskedelmi szervezet közleménye szerint az év első hat hónapjában 10,4 százalékkal nőtt az árutonna-kilométerben mért forgalom, 2010 óta nem volt példa ekkora mértékű bővülésre. A jó teljesítmény hátterében az erősödő világkereskedelem áll, az exportmegrendelések hatéves csúcson vannak, ugyanakkor egyes elemzések szerint a csúcsot már elérték, és lassú visszaesés következhet. A harmadik negyedévben a légi áruforgalom 8 százalékkal erősödhet az előző évihez képest.

Az első fél évben 7,9 százalékkal nőtt az értékesített utaskilométerben mért teljesítmény a 2016 első félévihez viszonyítva, 12 éve nem volt ilyen nagy a bővülési ütem, és a járatok kihasználtsága is rekordmagasra, 80,7 százalékra emelkedett. Ahogy az áru-,

úgy az utasforgalmat is segítette a fellendülő gazdaság, de az utazást emellett az alacsonyabb jegyárak is ösztönözték. A költségek emelkedése megállíthatja ugyan a jegyárak csökkenését, de 2017-re ennek ellenére is a globális trend feletti bővülés várható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.