BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hírsor

Ötéves csúcsára ért az alumínium ára

Nemrég csökkentette termelését a kínai alumíniumgyártó, a Chinalco. Ez és a további piaci aggodalmak 2188,5 dollárig lökték tegnap a könnyűfém tonnánkénti árát. | b. a.

Tovább gyűrűzik az orosz bankpánik

Egyre nagyobb a pánik Oroszországban, miután tegnap egy újabb pénzintézet, a B&N is segélyért fordult a jegybankhoz. A bejelentés alig három héttel azután érkezett, hogy a jegybank átvette az Otkrityijét, amelynek 6,9 milliárd dollár tőkeinfúzióra van szüksége a túléléshez. Részben ez okozta a piac 12. helyezettje, a B&N vesztét is, az állami cégek ugyanis elkezdték kivonni betéteiket a magánkézben lévő bankokból, a B&N-től napok alatt 12,3 milliárd rubel távozott. A jegybank hangsúlyozta: elszigetelt esetről van szó, nincsenek rendszerszintű kockázatok az állami bankok által dominált szektorban. Az orosz bankok azonban egyre látványosabban szenvednek az alacsony kamatkörnyezet miatt erodálódó marzsok, a gazdaság lassulása, a nyugati szankciók és a növekvő adósságállomány terhe alatt. | VG

Vevőkeringő a Toshibánál

Múlt héten még a Western Digital vezette konzorcium, előtte, majd e héten már újra az SK Hynix Semiconductor és a mögötte álló befektetők álltak nyerésre a Toshiba 20 milliárd dollárt érő csipüzletágának megszerzéséért vívott harcban. Az SK Hynixot és a finanszírozó Bain Capital amerikai tőketársaságot szerdán a Bloomberg három forrása nevezte biztos befutónak, a hivatalos megerősítés viszont késik. A konzorcium – melyben az Apple és a Dell is szerepel – azzal a fenntartással viheti a csipüzletágat, hogy az eladási folyamatot korábban jogi úton megtámadó rivális Western Digital pernyerése esetén vállalja, hogy lemond az e céggel közös három Toshiba-érdekeltség tulajdonjogáról, melyek a teljes vételár mintegy 5 százalékát képezik, az anyagiakat pedig később rendezik a Toshibával. | K. B.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.